Ez év végéig befejeződik a Richter privatizációja - hangzott el Kiss Péter kancelláriaminiszternek a Richternél tett látogatása alkalmával. A gyógyszergyár még állami kézben levő pakettjét részvényre cserélhető kötvényekkel adják magánkézbe.
A kormány 100 milliárd forint bevételt vár az ügylettől, a kötvényeket öt éven belül lehet részvényekre cserélni.
Mint korábban a NAPI Gazdaság megírta, a J. P. Morgan ajánlatát találta legjobbnak az ÁPV Rt. értékelő bizottsága a Richter állami részvénycsomagjára vonatkozó forgalmazói pályázaton. Információink szerint a győztes magyarországi partnere a Concorde Rt.
A forgalmazóknak nem egy „sima” részvényértékesítésre kellett ajánlatot tenniük, hanem olyan pénzügyi instrumentum kidolgozására, amely egyrészt még az idén a lehető legnagyobb bevételt biztosítja az állam számára, másrészt legalább öt évig lehetővé teszi az állam mint tulajdonos szerepvállalását, s a Richter stratégiájának folytatását.
A keresett konstrukció a Richter törzsrészvényeire váltható kötvény lesz, ami azt a célt szolgálja, hogy a Richter mint egyetlen független magyar gyógyszergyártó ne kerülhessen szakmai befektető kezébe. A társaság alapszabálya a törvényi szabályozáson túl eddig több védelmi elemet is tartalmazott egy esetleges felvásárlással szemben, ám az EU-csatlakozás miatt ezek egy részét június 30-ig el kellett távolítani. A korábbi alapszabályból így kikerült, hogy a vételi ajánlat legalacsonyabb árfolyama a 180 napos forgalommal súlyozott tőzsdei átlagár 150 százaléka lehet.
Csökkenhet a nyersolaj ára a jövő héten, piaci várakozások szerint ugyanis az OPEC augusztus elsejétől 2 százalékkal növeli kitermelési kvótáját, minden különösebb értekezés nélkül - derül ki a Bloomberg honlapján közölt felmérésből.
A megkérdezett szakértők relatív többsége, mintegy 37 százaléka számít a New York-i árak esésére. A felmérést ugyanakkor óvatosan kell kezelni, múlt héten ugyanis a megkérdezettek fele számított árcsökkenésre, akkor péntekig azonban 2 százalékkal emelkedett az olaj kurzusa. A világ olajtermelésének harmadát adó OPEC jelenleg kitermelési kapacitásának 95 százalékát működteti.
Ma reggel mindenesetre még a hordónként 41 dollárt közelítette az USA-ban irányadó crude ára, a 40,82 dolláros szint 86 centtel magasabb az egy héttel korábbinál - igaz, a héten 41,12 is volt az ár, miután váratlanul a nyersolaj- és üzemanyagkészletek csökkenésére derült fény - emlékeztet a Reuters.
Felfüggesztette a bolgár legfelsőbb bíróság annak a kormányhatározatnak a végrehajtását, amely a BulTelekom bolgár távközlési társaság privatizációjának részeként a a meglévő kettő mellett egy harmadik mobillicenszről is rendelkezett.
Az Egyesült Államokban bejegyzett Advent International Corp. múlt hónapban 33,4 millió dollárt fizetett a GSM-mobilszolgáltatás megkezdésének jogáért, a bolgár társaság 65 százalékának megszerzésével zárult privatizációs ügylet részeként. A kormányzati döntés felülvizsgálatát a másik két társaság kezdeményezte, mondván, nem volt versenyeztetés a licenszért.
A vezető bolgár mobilszolgáltató, a 2,7 millió előfizetővel rendelkező MobilTel iránt a Matáv is érdeklődik – írta meg a csütörtöki NAPI Gazdaság a bolgár Dnevnik című napilapra hivatkozva. A Matáv sajtóosztálya a NAPI Gazdaság érdeklődésére nem kommentálta a hírt, de bolgár források nem tartják elképzelhetetlennek a kapcsolatfelvételt a Matáv és a MobilTel tulajdonosai között.
Bulgáriában a mobilpenetráció talán már az év végére eléri az 50 százalékot. A MobilTel 2,7 millió előfizetője mellett a két éve indult, görög tulajdonban lévő második GSM-szolgáltató kevesebb mint egymillió ügyféllel rendelkezik, a harmadik, 450-es szolgáltató alig több mint százezerrel. Ez utóbbinak a tulajdonosa a BulTelekom, amely elnyerte a harmadik GSM-licencet és márciusban tervezi beindítani a szolgáltatást.
A MobilTel korábban egy orosz származású izraeli milliárdos, Michael Csornij ellenőrzése alatt állt, de nemrég az ABN Amro és a Citigroup vezetésével nemzetközi pénzügyi befektetők is jelentős részt szereztek benne. A részvényeket szófiai hírek szerint a régi és új tulajdonosokból álló konzorcium árulja, de nem kizárólag a száz százalék eladó.
