Budapesten a blue chipek közül a Matáv 6, az OTP 10 forintot esett, míg a Richter 15 forinttal került feljebb.
A Budapesti Értéktőzsdén a kibocsátó kérésére a mai napra felfüggesztették a Mol részvények kereskedését. A társaság indokolása szerint ma kormánydöntés várható a 23 százalékos állami részesedésének eladásáról.
Megszületett kedden a megállapodás David Beckham és a Real Madrid között, amely szerint az angol válogatott csapatkapitánya négy évre a spanyol klubhoz szerződik.
Keddhez hasonlóan szerdán is az exportőrök húzták felfelé a japán tőzsdeindexeket, akiknek a gyengébb jen és keddi Wall Street-i enyhe optimizmus adott lökést.
A hazai brókercégek közül elsőként a Takarékbankot vette fel tagjai közé a frankfurti értékpapírpiacot működtető Deutsche Börse. A pénzintézet június 17-én kezdte meg hivatalosan tevékenységét.
A Kereskedelmi és Hitelbank számlavezetési rendszerével kapcsolatos feljegyzéseket, riportokat, és ügyfél adatokat is tartalmazó papírokat találtak egy XIII. kerületi parkban. Az iratok részben banktitkot, részben pedig belső információkat tartalmaznak.
Az építőipari termelés volumene 2003 áprilisában kiigazítva és kiigazítatlanul is 10,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH.
