BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

TVK: jó, de lehetne jobb is

Az egy évvel ezelőtti üzemi szinten veszteséges negyedév, és az év utolsó három hónapjának teljesítményéhez képest is jelentősen javított a TVK. A számok alapján a vegyipari cég még mindig nem talált magára teljesen, aminek legfőbb oka az igen alacsony marginokban keresendő.

2003. május 14. szerda, 09:14

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A TVK-csoport nettó nyeresége 246 millió forint volt az idén, szemben az egy évvel korábbi 63 millió forinttal. Az árbevétel pedig egy év alatt 20 százalékkal 37,4 milliárd forintra nőtt. A számok önmagukban kedvezőek, hiszen azt mutatják, hogy a cég kezd magára találni. A gond továbbra is a magas alapanyag-árakkal van, amelyet a termékárak emelkedése csak részben ellensúlyozott. Az euróban számított margin a bázis időszakhoz képest még kis mértékben, másfél százalékkal csökkent is.

A társaságnál a hatékonyság javulása - ez elsősorban költségcsökkentést jelentett - lehetővé tette, hogy az üzemi eredmény jelentősen nőjön. A 481 millió forintos érték 917 millió forinttal magasabb a bázis időszaki értéknél és lényegesen, mintegy 4,6 milliárd forinttal több a megelőző negyedévi eredménynél.(Igaz, az utolsó negyedévben a környezetvédelmi céltartalék 2,1 milliárd forintos egyszeri tételként rontotta az üzemi eredményt.)

A nettó pénzügyi eredmény viszont mínusz 170 millió forint volt. A pénzügyi bevételek több mint a felére csökkentek, aminek legfőbb oka, hogy a stratégiai projektek finanszírozása és a korábbi szindikált hitel előtörlesztése következtében a befektetett pénzügyi eszközök állománya jelentősen lecsökkent, ezzel együtt pedig a kapott kamatok és árfolyam-nyereségek lecsökkentek. Ezzel szemben a pénzügyi ráfordítások hasonló mértékben emelkedtek. A kamatráfordítások ugyan 227 millió forinttal alacsonyabbak a lecsökkent hitel állomány miatt, ugyanakkor a forint euróhoz viszonyított gyengülésének következtében a deviza hitelek után 417 millió forint árfolyamveszteség keletkezett. Ez némileg ugyan csökkentette az eredményességet, de a 246 millió forint míg így is négyszerese a korábbi értéknek.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet