A Matáv első negyedéves bevételei 2,8 százalékkal 144,9 milliárd forintra nőttek, elsősorban a már említett magasabb mobil, adat és bérelt vonali bevételeknek köszönhetően. Ez kompenzálta azt, hogy a nemzetközi (Maktel), az előfizetői és a forgalmi bevételek csökkentek. A gazdálkodás hatékonysága viszont jelentősen nőtt, ezt muatatja, hogy az EBITDA 13,3 százalékkal 66,7 milliárd forintra emelkedett, és ennek eredményeként igen magas, 46 százalékos lett az EBITDA ráta is.
A jelentősebb üzletágakat külön vizsgálva jól látszik, hogy a vezetékes szegmensben a bevételek lényegileg nem változtak, az EBITDA ráta csaknem változatlan, 40,3 százalék volt. A mobil szegmens bevételei 8,4 százalékkal nőttek, döntően a magasabb forgalmi bevételeknek és az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek emelkedésének köszönhetően. Az EBITDA ráta 43,0 százalékra emelkedett. (A Westel március végén 3,4 millió előfizetővel rendelkezett.) A nemzetközi szegmensben (Maktel) a bevételek 3,2 százalékkal csökkentek az általános makrogazdasági lassulás miatt Macedóniában, viszont az EBITDA ráta 55,9 százalékot ért el.
A költségcsökkentési erőfeszítések eredményeként az EBITDA 8,7 milliárd forintra emelkedett az egy évvel ezelőtti 6,5 milliárd forintról. Az elmúlt egy évben végrehajtott adósságrendezés pedig azt is lehetővé tette, hogy a nettó adósság-állomány 80,3 milliárd forinttal csökkent a bázisidőszakhoz képest. Így az eladósodottsági ráta 36,6 százalék volt, szemben a korábbi 44,8 százalékos értékkel.
A csoportszintű üzleti eredmény 21,2 százalékkal 36,4 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a nettó eredmény némileg mérséklődött főként a magasabb pénzügyi költségek (kamatkiadások és az árfolyamveszteség növekedése) miatt. A 19 milliárd forint azonban jobb mint amit NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők átlagosan vártak.
A kilátások tehát egyelőre kedvezők a legnagyobb magyar telekomcégnél. A vezetékes szegmensben a liberalizált piaci környezetben stabil bevételekről és gyakorlatilag változatlan EBITDA rátáról számolt be. Az új tarifacsomagok láthatólag némileg ellensúlyozni tudják a vezetékes telefónia háttérbe szorulását, és a költségcsökkentés kalsszikus intézkedései (létszámleépítés, kiadások áttekintése) is meghozták a gyümölcsüket.
A Matáv láthatóan sikerrel vette a mobiltelfonpiac lassú telítettségét is. A cég nagyobb hangsúlyt fektetett az eredményességre, mint a piaci részesedés fenntartására. Az idén már a forgalmi díjak kerültek a verseny középpontjába.
