A blue chipek közül a Matáv 9, a Mol 35 forintot veszített értékéből, a Richter és az OTP kurzusa ellenben 10 forinttal emelkedett.
A jegybank elnöke szerint a költségvetési problémák miatt nem reális arra számítani, hogy Magyarország 2008 előtt csatlakozhat az eurózónához - jelentette a Reugers.
A Fővárosi Bíróság ma kihirdetett, másodfokú döntésével jogerősen, azonnali hatállyal visszahelyezte Szenes Andreát a Magyar Televízió Rt. alelnöki posztjára - jelentette az MTI.
Minden eddiginél nagyobb összeget, 20 milliárd forintot fordít idén beruházásokra a Richter Gedeon Rt. - mondta Bogsch Erik vezérigazgató tegnap a Reutersnek.
Minden szempontból rekordévet zárt az Electrolux Lehel Kft. 2002-ben - jelentette be Takács János, a cég vezérigazgatója. A belföldi eladásokat a magyarországi bérkiáramlás őszi meglódulása mellett a meleg nyár is kedvező irányba befolyásolta.
Az elmúlt napokban egyetlen magyar MiG-29-es harci gép sem szállhatott fel, s ha megindul az Irak elleni háború, a hosszú kényszerpihenő várhat a repülőkre, ugyanis nem rendelkeznek ellenség-barát felismerő rendszerrel - írja a Magyar Hírlap.
A múlt hét folyamán az Egyesült Államokban 417 ezren, 11 ezerrel többen jelentkeztek munkanélküli segélyért, mint az azt megelőző héten. Az elemzők várakozása 390 ezer volt, míg a két héttel ezelőtti adatot 402 ezerről módosították felfelé.
Januárban a Bloomberg által prognosztizált 1 százalék helyett 3,3 százalékkal nőttek a tartós javak iránti megrendelések, a közlekedési eszközöket kiszűrve pedig 0,9 százalék helyett 2,5 százalékos lett bővülés üteme.
Az állam többségi tualjdonában lévő Cesky Telecom 2002. évi nyeresége alacsonyabb lett a vártnál, miután a liberalizált cseh vezetékes telefonpiacon élesedik a küzdelem a fogyasztókért.
A Generali Holding Vienna - a magyar Generali-Providencia Biztosító anyacége - 2002-ben a megelőző évinél 4,5 százalékkal magasabb, 2,62 milliárd eurós díjbevételt ért el a konszolidált adatok szerint.
A legnagyobb európai autókölcsönző, az Avis Europe Plc 2002-es adózás előtti eredményének visszaeséséről számolt be. A társaság az egy évvel korábbi 89,5 millió font után tavaly 77,3 millió fontot hozott össze.
Az Európai Bizottság feltételes beleegyezését adta a Pfizer Inc. 60 milliárd dollár értékű, a Pharmacia Corp. felvásárlására irányuló terveihez - jelentette a Reuters.
Lemondott Glenn Hubbard, az amerikai elnök fő gazdasági tanácsadója. Utóda a Harvardon oktató Gregory Mankiw közgazdász lehet - írja a BBC.
Két alacsonyabb szögletes és egy 541 méter magas torony épül a 2001. szeptember 11-én leomlott World Trade Center ikertornyainak helyén New Yorkban. Az építkezés legkorábban 2005-ben kezdődhet - írja az Origo a BBC alapján.
Franciaország legnagyobb biztosítója, az Axa 2002-ben 82 százalékkal növelte nyereségét az előző évhez képest, ám a cég ennek ellenére is csökkentette idei osztalékát.
Az amerikaiak 64 százaléka szerint szükséges az ENSZ felhatalmazása ahhoz, hogy megtámadják Irakot - derül ki a CBS News legújabb, február 24-25-én készített felméréséből.
Csütörtökön 39 dollár közelébe drágult a kőolaj a szabadpiacon. Az iraki konfliktus mellett az USA-ban a tartós hideg is felfelé hajtja az árakat. Az OPEC képes biztosítani az olajkitermelés jelenlegi szintjét az iraki eseményektől függetlenül, a fogyasztóknak nem kell biztonmsági tartalékokat felhalmozniuk - mondta Alvaro Silva, a szervezet főtitkára.
Az eurózónában a januárban véget ért egy évben 7,4 százalékkal nőtt a szélesebb értelemben forgalomban lévő pénz mennyisége - tette közzé az Európai KÖzponti Bank (ECB). Decemberben a növekmény 6,8 százalék volt.
