A budapesti börzén a nyitás utáni lelkesedés hamar elillant, a nap nagy részében keddi záróértéke alatt mozgott a BUX. Az irányadó index végül 15,14 pontos, vagyis 0,20 százalékos veszteséggel 7 262,85 ponton fejezte be a napot. A papírok közül egyetlenként a Mol forgalma haladta meg az egymilliárd forintot. Az olajipari papír árfolyama 0,4 százalékos esés nyomán kereken 5 000 forinton zárt. Nem volt szerencsésebb a Matáv részvénye sem, melynek kurzusa 0,7 százalékkal 752 forintra süllyedt. A tegnap felfüggesztett IEB-papírt a korábban kihirdetett pénteki nap helyett már ma visszengedték a kereskedésbe, miután széles körben ismertté vált, hogy a legnagyobb tulajdonos Sanpaolo IMI SpA 2 000 forintot hajlandó fizetni részvényenként az IEB általa még nem birtokolt 68 százalékos pakettjéért. A bankpapír kurzusa a nap végére 0,8 százalékkal 1 940 forintra hízott; az OTP árfolyama viszont 0,8 százalékkal 2 170 forintra esett vissza. A Richter és az Egis részvények kurzusa 0,8, illetve 0,3 százalékkal nőtt, így előbbi 13 760, míg utóbbi 7 675 forinton fejezte be a napot. Szektortársuk, a Humet papírja viszont minimális érdeklődés mellett 3,5 százalékot veszített értékéből és 111 forinton zárt.
