Megélénkült a forgalom az utóbbi napokhoz képest a Budapesti Értéktőzsdén: az összforgalom 7,3 milliárd forint volt. A gynegén kezdő, majd kora délután látványos felfutást produkáló BUX előnye zárásra némileg csökkent, ám így is 25,02 pontos vagyis 0,33 százalékos növekedést jelent és 7 503,46 pontos szintnek felelt meg. A vezető részvények közül egyedül a Matáv zárt a negatív oldalon: árfolyama 0,6 százalékkal 785 forintra süllyedt. A Mol kurzusa 0,2, míg az OTP-é 1,4 százalékkal nőtt, így előbbi 5 250, utóbbi pedig 2 205 forinton fejezte be a napot. A Richter-papír árfolyama 0,1 százalékkal 13 505 forintra nőtt, míg az Egis-részvény értéke a tegnapi gyenge gyorsjelentés nyomán újabb 0,5 százalékos eséssel 11 395 forintra módosult. A várakozásoktól elmaradó eredmények nyomán az IEB-papír kurzusa 4,5 százalékkal 1 814 forintra esett. A BorsodChem viszont jól teljesített, a részvény árfolyama 4,0 százalékkal 5 100 forintra ugrott. A Globus és az Elmű papírjainak kurzusa 7,7, illetve 6,7 százalékkal híztak, így előbbi 3 495, utóbbi pedig 13 500 forinton állapodott meg. A vártnak megfeleően veszteségekről beszámoló Graphisoft részvényének árfolyama a kezdeti esés után végül 0,7 százalékos növekedéssel 605 forintról várja a pénteki nyitást.
