A vezető részvények közül a Matáv és a Richter értéke 0,9 százalékkal csökkent, míg az OTP kurzusa 1,1, a Molé pedig 0,6 százalékkal esett.
A jegybank mai, kéthetes betéti tenderén az elmúlt hetekhez hasonlóan alakultak a fejlemények, az MNB-t továbbra sem hatja meg a likviditási bőség. A kéthetes depotenderen az eredetileg felajánlott 100 milliárd forintot fogadta be az MNB, 6,5 százalékos kamat mellett. Az ajánlatok összértéke az elmúlt két hétben megszokott szinten maradt, meghaladta az 577 milliárd forintot.
Az idén az ingatlan-szakma cégei, a MÁV és a Volán-társaságok számíthatnak az APEH fokozott figyelmére, de a hosszabb ideje veszteséges társaságokra, illetve az aktív korú, ám jövedelemmel hivatalosan nem rendelkező magánszemélyekre is kíváncsi lesz a hivatal.
Az OTP-Garancia Biztosító 75 százalékos és az OTP Bank Slovensko 25 százalékos tulajdoni részesedéssel 2003. január 31-én megalakították az OTP Garancia poistovna a.s. nem-élet biztosítót 60 millió szlovák korona, valamint az OTP Garancia zivotna poistovna a.s. életbiztosítót 80 millió szlovák korona alaptőkével.
A tavaly december 17-én elfogadott, majd Mádl Ferenc által átgondolásra visszaküldött szociális törvénycsomagot kedden 195 igen és 121 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett ismételten elfogadta az országgyűlés.
A Styl Ruhagyár Rt. közzétette az 5 százaléknál nagyobb tulajdonosok listáját. A dokumentumból kiderül, hogy a Bäumler AG és Hans Bäumler együttes részesedése megközelíti a 70 százalékot.
Az APEH adatai szerint az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók 30 százaléka már biztosan több adót fizet 2003-ban bevételei után, mint azt megelőzően - jelentette az MTI.
A BÉT februárban Londonban és New York-ban mutatkozik be, a tervek szerint pedig később más, nyugat-európai pénzügyi központokat is érint majd a road show útvonala.
Januárban a "Hónap Kibocsátója" címet a K&H Értékpapír Alapkezelő Rt. nyerte el - áll a BÉT közleményében.
A dokumentum szerint az elismerést a vállalat azzal érdemelte ki, hogy a K&H Fix Plusz befektetési jegyek tőzsdei bevezetésével - hosszú idő után - ismét új befektetési jeggyel gazdagodott a BÉT termékkínálata.
Januárban az előzetes adatok szerint 2,1 százalék lett az infláció az eurózónában a decemberi 2,3 százalék után. Az elemzői várakozásoknál jobb adat már egész közel van az ECB által plafonként kívánatosnak tartott 2 százalékhoz, így fölerősödhetnek az eurózóna központi bankjának közelgő kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások.
Karel Gottot, a cseh - s azelőtt a csehszlovák - könnyűzene évtizedes állócsillagát javasolja Csehország új államfőjének művészek egy csoportja.
A nyugat-európai tőzsdéket több hír is megviselte, köztük az Alcatel jelentése is, amelyben a francia távközlési gyártó 20 millió euró működési eredményről számolt be a negyedik negyedévben, ami enyhe visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
A Commerzbank a vártnál is rosszabb évet zár: a harmadik legnagyobb tőzsdén jegyzett németországi bank szerdán teszi közzé 2002-es jelentését, de a Reuters banki forrásokból már úgy tudja, hogy 360-380 millió euró veszteségről fog beszámolni, szemben az elemzők által várt 312 millióval. A Commerzbanknak ez lesz az első veszteséges éve.
A jó hírek közé tartozik viszont, hogy a fapados légitársaságáról ismertté vált Ryanair Holdings Plc 50 százalékkal növelte profitját üzleti éve harmadik negyedévében, s csaknem a duplájára növelte utasainak számát.
Az Avon, a világ legnagyobb kozmetikum-árusítója éves szinten közel 75 százalékkal növelte nyereségét az elmúlt negyedév folyamán, miközben mind Európában, mind a tengerentúlon növelni tudta eladásait.
Az UPC teljes vezetősége lemond azt követően, hogy befejeződik a holland kábeltévé-társaság adósságainak átrendezése - jelentette be a társaság az USA tőzsdefelügyeletének. A UPC jelenleg csődvédelem alatt áll, s adósság/részvény cserével készül könnyíteni terhein.
Az arany árfolyama 7, a platináé viszont 23 éves csúcsra ugrott a növekvő háborús aggodalmak miatt. Utóbbi árfolyamát sztrájkvárakozások is növelték az ötödik legnagyobb gyártó vállalatnál.
