Az Uber Technologies kedden bejelentette, elindul az önvezető fuvarmegosztó szolgáltatása Atlantában, miután az Alphabet (Google) gondozásában a Waymo március óta kínálja a szolgáltatást a texasi Austinban – írja a Reuters.
A vállalatok először 2024 szeptemberében jelentették be az atlantai szolgáltatás tervét, miszerint Waymo önvezető járműveket kínálnak majd az Uber alkalmazásban, amelyekkel Atlanta 168 négyzetkilométeres területén utazhatnak az azt igénybe vevők.
A robotaxik telepítéséért folytatott verseny láthatóan felgyorsul, mivel a Waymo bővíti a tesztelést, és a Tesla is hosszú ideje dédelgetett ilyen terveket, mígnem vasárnap meg is kezdte önvezető taxi szolgáltatásának korlátozott tesztelését Austinban.
Ez pedig az önvezető járművek lendületének érezhető növekedését jelzi.
Jelenleg 100 Waymo jármű fut az Uber platformján Austinban, és további tucatnyi jármű indul el Atlantában. Az Uber egy teljesen önvezető, tisztán elektromos Jaguar I-PACE járművekből álló flottát fog kezelni és kiküldeni, amely idővel „több százra fog bővülni” – közölte a vállalat még tavaly. Az utasok ugyanazon árat fizetik, mint az UberX, az Uber Comfort vagy az Uber Comfort Electric utasai, ha Waymo önvezető járművében utaznak, de nem kell borravalót adniuk.
A Waymo teljesen önállóan működik Kalifornia és Arizona autópályáin az alkalmazottak számára, de egyelőre nem érhető el a nyilvánosság egésze számára. Az atlantai szolgáltatás a felszíni utakra korlátozódik.
Megjöttek az első reakciók a Tesla robotaxijáról: nem felhőtlen a menet
A való életben sikerült izzítani Elon Musk régóta belengetett önvezető szolgáltatását. Viszont akadt pár nem várt fejlemény. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd