A több mint 950 millió felhasználóval rendelkező Telegram GYIK oldaláról eltűnt az a szövegrész, amely leszögezi, hogy a privát beszélgetések védettek a moderációs kérésekkel szemben.
Erre két héttel azután került sor, hogy a Telegram vezérigazgatóját, Pavel Durovot Franciaországban letartóztatták, a vád szerint azért, mert nem avatkozott bele a bűncselekmények platformon való akadálytalan működésébe.
Csütörtökön Durov közleményében azt írta, hogy a felhasználóbázis elképesztő növekedése megkönnyítette a bűnözők számára, hogy a platformmal visszaéljenek, ezért személyes céljává tette, hogy jelentősen javítsanak a helyzeten.
A The Verge kiszúrta, hogy ezeknek a változásoknak egy része már életbe is lépett. Az említett részen kívül egy ilyen kérdés is megjelent az oldal GYIK-oldalán: „Illegális tartalom van a Telegramban. Hogyan szedhetem le?"
Erre pedig a Telegram válasza szeptember 5-én még az volt, hogy minden csevegés és csoportos csevegés privát a résztvevők között, ezekkel kapcsolatosan nem dolgoznak fel moderálási kérdéseket. Azóta azonban már azt írják, hogy minden Telegram-alkalmazásban jelezhetik a felhasználók az illegális tartalmakat.
A bíróság kimondta: senki nem turkálhat a Telegram-beszélgetésekben
Az uniós bíróság szerint aránytalanul nagy kockázatot jelent az emberi jogok szempontjából a végponttól végpontig terjedő titkosítás gyengítése.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró