A szakértők szerint a legapróbb szokások is árthatnak a telefonok akkumulátorának, és jelentősen csökkenthetik az élettartamát – írja a nlc.
A lehető legrosszabb, amit tehetünk, hogy rajta hagyjuk a készüléken a telefontokot töltés közben, ugyanis a műanyag vagy szilikon tok megfogja a hőt, ezzel túlmelegedést okozva. Ezáltal azonban nem csak a töltés lassul, de az akkumulátor élettartama is látványosan csökkenhet.
Különösen igaz ez a vezeték nélküli töltésnél, ahol a hőtermelés eleve nagyobb, amelyre már a Samsung és az Apple is felhívta a figyelmet.
A tok azonban nem csak a hőleadásba zavarhat be, hanem azt is megakadályozhatja, hogy a töltőkábel rendesen csatlakozzon, aminek következménye a reggelre lemerült telefon, pedig meg mernénk esküdni, hogy este töltőre tettük a készüléket.
Bármennyire is kényelmes lehet egész este töltőn hagyni a telefont, a szakértők szerint ez is komoly károkat okozhat, hiszen a hosszú töltési idő túltöltést és túlmelegedést eredményezhet, amely szintén gyorsít az akkumulátor öregedésén.
Ideális, ha 20 és 80 százalék között tartjuk a töltöttségi szintet, tehát inkább röviden, de gyakrabban töltjük a telefont.
Sokan elkövetjük ezt a hibát a telefon töltésekor
Bár a telefontöltés már a napi rutinunk szerves része, mégis a legtöbben elkövetik ezt az egyszerű, de annál költségesebb hibát.Bővebben>>>