Ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, az idei év végére már a világ legnagyobb okostelefon gyártója lettünk volna - jelentette ki Shao Yang, a kínai konszern fogyasztói üzletágának stratégiai igazgatója a sanghaji Consumer Electronics Show kiállítás- és vásáron. "Ez most egy kicsit tovább fog tartani." A Huawei jelenleg napi 500-600 ezer okostelefont értékesít.
Az amerikai adminisztráció az elmúlt hónapban léptetett életbe szankciókat a Huawei ellen mobil hálózati berendezései biztonsági kockázataira hivatkozva. A washingtoni kereskedelmi minisztérium ennek keretében amerikai vállalatoknak megtiltotta alkatrészek és szolgáltatások eladását a kínai cég számára.
Kapcsolódó
A Huawei tavaly előzte meg az Apple-t és foglalta el a második helyet a dél-koreai Samsung mögött az okostelefon eladásokban. A kínai cég az idén januárban jelentette be, hogy a negyedik negyedévre a világ legnagyobb okostelefon forgalmazójává válhat még az amerikai piac nélkül is.
Az idei első negyedévben már a hatodik egymást követő negyedévben csökkent a világpiaci okostelefon forgalom az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat kimutatása szerint. A piackutató szerint csak egyetlen dobogós gyártó, a kínai Huawei tudta növelni eladásait, 50,3 százalékkal 59,1 millió készülékre. A kínai cég piaci részesedése eközben 11,8 százalékról 19 százalékra ugrott.
A piacvezető továbbra is a Samsung maradt az első negyedévben is. A dél-koreai vállalat ugyanakkor 8,1 százalékkal kevesebb, 71,9 millió készüléket adott el, a piaci részesedése 23,5 százalékról 23,1 százalékra mérséklődött. A lista harmadik helyén az Apple állt az első negyedévben, amikor az eladott készülékeinek a száma 30,2 százalékkal, 36,4 millióra esett, piaci részesedése pedig 15,7 százalékról 11,7 százalékra csökkent.
A kínai belső okostelefon piacon a Huawei piacvezető. Az idei első negyedévben az öt legnagyobb szereplő közül csak a Huawei növelte eladásait, 41 százalékkal 29,9 millióra. Kínai piaci részesedése ezzel rekordra, 34 százalékra emelkedett a 2018 első negyedévi 23,4 százalékról.
A Huawei Technologies 2018-ban 721,2 milliárd jüan (105 milliárd dollár), az előző évinél 19,5 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 50,3 milliárd jüan nettó nyereséget ért el, ami 25 százalékos növekedés. A legnagyobb növekedést tavaly a konszern forgalmának 48 százalékát adó fogyasztási üzletág érte el, 45,1 százalékosat (348,9 milliárd jüan).
A Huawei tavaly 206 millió okostelefont értékesített és 100 millió egyéb készüléket. Az okostelefonok eladása 35 százalékkal, a táblagépeké 14 százalékkal, a személyi számítógépeké 335 százalékkal, a viselhető készülékeké 120 százalékkal, a dolgok internetéhez (IoT) csatlakoztatott okos készülékek értékesítése pedig 39 százalékkal növekedett. A Reuters által idézett elemzők szerint a Huawei okostelefon-eladásai akár egy negyedével is csökkenhetnek az idén az amerikai szankciók miatt.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük