Túlzottnak ítélte az Apple által alkalmazott retorziót az Epic Gamesszel szemben egy amerikai szövetségi bíróság, ezért eltiltotta attól az iPhone-gyártó céget - írja a Reuters. Az Apple ugyanis nemcsak a rendkívül népszerű Fortnite játékáról híres Epic összes alkalmazását tiltotta le App Store-jából, hanem a céget el akarta zárni az Apple fejlesztői hozzáférésétől is.
Ezzel az Epic Games nem tudta volna fenntartani a Unreal Engine nevű grafikus motorjának működőképességét az Apple gépek által használt iOS operációs környezetben, ami nagyon sok ezt használó más szoftvercégnek, így például a Microsoftnak is komoly gondokat okozott volna.
A bíró szerint az egy dolog, hogy a két cég pereskedik egymáshoz, ehhez megvan minden joguk, azonban jogvitájukból nem származhat semmilyen hátránya harmadik félnek. Márpedig az Unreal Engine-t is érintő tiltásnak ilyen következményei lettek volna. Ugyanakkor a bíró szerint az Epic AppStore-ból való kitiltását magának köszönheti.
Az Apple azért tiltotta ki az Epicet, mivel az a Fortnite játékban használt fizetőeszközöket, - az amúgy játékon belüli teljesítménnyel, de pénzért is megvásárolható - V-buckokat elkezdte saját maga is árusítani az AppStore-t megkerülve, jóval olcsóbban.
A bíró ugyanakkor odaszúrt az Apple-nek is, mondván, ő nem teljesen látja, hogy az Apple az alkalmazások területén ne lenne versenyfölényben a fogyasztókkal szemben. A techóriás jogászai azt az érvet hozták fel erre, amelyet már Tim Cook cégvezér is hangoztatott a trösztellenes meghallgatások során. Nevezetesen azt, hogy a verseny az úgynevezett előpiacon van, azaz a fogyasztók bármikor dönthetnek arról, hogy Apple vagy esetleg egy másik, androidos készüléket választanak.
A bíró azt mondta: nem érti, honnan jön egyáltalán az AppStore-ban alkalmazott 30 százalékos jutalék, amelyet az Apple levesz az alkalmazásokat előállító cégektől, miért nem 10, vagy 20 százalék ez az összeg. Azt sem látja, mi haszna lenne a fogyasztónak az ekkora jutalékból. Az előpiaci érvekre pedig azzal reagált, hogy számos tanulmány látott már napvilágot, amelyek szerint a fogyasztók számára jelentős költségekkel jár, ha váltani akarnak a platformok között - azaz egy Apple-gépről például androidosra - s emiatt ez a pont még további bizonyításra szorul.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)