Kaotikus évet zártak a startupok az év végi adatok alapján. A kockázati tőkeügyletek értéke 2019 óta nem látott szintre süllyedt vissza 2023-ban. Az elmúlt évben csak úgy öntötték a pénzt a befektetők a mesterséges intelligenciával foglalkozó startupokba, az iparág többi része azonban kiapadt – írja a PitchBook kutatócég adataira hivatkozva a Bloomberg.
Tavaly globálisan is visszaesett a kockázatitőke-ágazat, mindösszesen 345,7 milliárd dollárt fektettek startupokba, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben, 2017 óta pedig a legalacsonyabb összeg.
A kockázati tőkebefektetéseknek jókora szerepük van a globális üzleti ökoszisztéma alakulásában, főként a növekedés és az innováció tekintetében. Azonban a világjárványos, 2021-es fellendülés óta meredeken csökkentek a kiadások.
Visszaesett a kockázati tőkések finanszírozása is, 2022-höz képest a kétharmadára az Egyesült Államokban, globálisan pedig a felére. Az adatok alapján ugyanakkor 2023 utolsó negyedévében kevésbé volt a visszaesés erőteljes mint az év egészében, ami tükrözi a 2022 végén kialakult problémákat. Globálisan a kockázati ügyletek 76,6 milliárd dollárt tettek ki szemben az egy évvel korábbi 94 milliárddal.
Gazdagok pénzéből épülhet új város San Francisco mellett
Egy szilícium-völgyi cég, melyet milliárdosok tömtek ki, mintegy 800 millió dollárért vásárolt több tízezer hektárnyi földet San Francisco közelében.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég