Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) 16 millió kilométer távolságból képes volt egy optikai kommunikációs eszközön keresztül a világűrből adatokat továbbítani a földre, amivel új rekordot állítottak fel – írja a player.hu. Ez a kommunikációs kísérlet a Deep Space Optical Communications (DSOC) projekt részeként valósult meg. A DSOC projekt célja, hogy a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövet feltárja.
Az ezen aszteroidák felé tartó Psyche űrszonda küldött nagy mennyiségű adatot a földre, a szondáról származó infravörös tartományhoz közeli jelet a San Diegó-i Palomar Obszervatórium műszere, a Hale teleszkóp fogadta. A Psyche-ről érkező adatok utazása közben a bolygó és az űreszköz is változtatott a helyzetén, ez az adó és a vevőegység folyamatos hangolását követelte meg. A NASA tisztviselői elmondták, hogy ez az adatátvitel olyan szintű precizitást igényel, mintha egy lézerpointerrel akarnánk rámutatni egy mozgó pénzérmére.
Ez volt az első alkalom, hogy a korábban föld körüli pályán és a Holdon tesztelt optikai kommunikáció segítségével a mély űrből küldtek a bolygónkra üzenetet. A NASA washingtoni központjának vezetője, Trudy Kortes szerint az adatok ilyen sebességű átvitele hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben embert tudjunk küldeni a Marsra.
(Gulyás Ábel)
Már a NASA sem zárja ki a földön kívüli életet
Ugyan bizonyítékok hiányában nem jelenthető ki, hogy van élet a földön kívül, de nincs is, ami cáfolja.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben