A Windows 10 következő verziójában már az is beállítható lesz a Start menüből, hogy az újraindulás után az előzőleg bezárt szoftverek és alkalmazások automatikusan megnyíljanak – írja a hvg.hu.
A start menü egy új opcióval (technikailag gombbal) bővül, ami megkönnyítheti a munka folytatását a PC/laptop újraindítása után.
Az újdonságot Restart apps after signing in-nek nevezi a redmondi cég, és a Start menüben, azon belül is a számítógép kikapcsolómenüjében lehet majd elérni – írta a Softpedia. Ha a felhasználó a parancs melletti részt bepipálja (vagyis aktiválja azt), úgy az újraindításkor bezárt appok a számítógépbe való bejelentkezés után automatikusan elindulnak.
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Vérzivatar Iránban: Ahmadinezsád halálhírét közölte az állami sajtó
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Sokan nem tudják: pár perc alatt kiderül, hogy lefotózott-e a traffipax
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről