A cég tavaly különválasztotta a két terméket Európában, mivel a versenyfelügyelők lehetséges bírságával kellett szembesülnie. A Teams 2017-ben került az Office-hoz. Az Európai Bizottság a rivális Slack 2020-as panasza után vizsgálta a lépést.
A Microsoft szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy a lépés célja az ügyfeleink számára az egyértelműség biztosítása. A Microsoft egy blogbejegyzésben közölte, hogy a Teams Standalone 5,25 dollárba (1930 forint) kerül majd az új ügyfeleknek.
Nem világos, hogy a vállalat döntése, miszerint a Teams-t leválasztja az Office-ról, elég lesz-e ahhoz, hogy elkerülje az Európai Unió (EU) trösztellenes vádjait.
Az elmúlt évtizedben a Microsoft 2,2 milliárd euró (869 milliárd forint) uniós trösztellenes bírságot kapott két vagy több termék összekapcsolása vagy csomagban történő forgalmazása miatt.
Ha bűnösnek találják a trösztellenes szabályok megsértésében, akkor akár a globális éves forgalmának 10 százalékát kitevő bírságot is kockáztathat.
Korábban is perelték a Microsoftot
1998-ban az amerikai igazságügyi minisztérium beperelte a Microsoftot, mert a Windows platformon fennálló erőfölényét kihasználva elnyomta a rivális webböngészőket. A vállalat azóta lazított azon ellenőrzésén, hogy a számítógépgyártók milyen szoftvereket telepíthetnek termékeikre, ami a rivális internetböngészők népszerűségének ugrásszerű növekedését eredményezte.
Miután a Teams tavaly októberben levált a Microsoft 365-ről és az Office Suite-ról Európában, a Sensor Tower piackutató cég szerint a platform felhasználói bázisának mérete alig változott. A Reuters által idézett adatok becslése szerint a Microsoft Teams mobilalkalmazás havi aktív felhasználói száma 2024 első három hónapjában stagnált az előző negyedévhez képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Így vonult be a börtönbe Gyárfás Tamás

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat

Merényletet tervezett az FBI igazgató Trump ellen?

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól

Hernádi: brutálisan drága lenne leválni az orosz olajról

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst
