Közeledik a Windows 10 élettartamának lejárta (2025 októbere), ezért a vállalat igyekszik az embereket frissítésre vagy új PC vásárlására ösztönözni, hogy futtathassák a Windows 11-et.
Azonban bármennyire is próbálkozik a techóriás, rengetegen ragaszkodnak megszokott eszközeikhez, és inkább a Windows 11-re való frissítést választják, még akkor is, ha az inkompatibilis hardverrel működik. A Microsoft látszólag tudomásul vette a gyakorlatot, ugyanakkor mostantól figyelmeztetést kap, aki így tesz – számolt be az XDA.
Mindez úgy derült ki, hogy a Microsoft frissítette a Windows 11 nem támogatott hardvereken való használatáról szóló oldalát. Tudatták, hogy
ha az operációs rendszer azt érzékeli, hogy a számítógép nem felel meg a követelményeknek, akkor egy vízjelet ad hozzá, amely figyelmeztet erre. Sőt, mostantól egy lemondó nyilatkozat is megjelenik.
A nyilatkozat elfogadásával a felhasználó gyakorlatilag lemond a frissítésekről és a garanciáról.
A szöveg így szól:
„ez a számítógép nem felel meg a Windows 11 futtatásához szükséges minimális rendszerkövetelményeknek - ezek a követelmények segítenek a megbízhatóbb és jobb minőségű élményt biztosítani. A Windows 11 telepítése erre a számítógépre nem ajánlott, és kompatibilitási problémákat okozhat. Ha folytatja a Windows 11 telepítését, a számítógép már nem lesz támogatott, és nem lesz jogosult frissítésekre. A kompatibilitás hiánya miatt a számítógépén keletkező károkra a gyártói garancia nem terjed ki. Az Elfogadás kiválasztásával Ön elismeri, hogy elolvasta és megértette ezt a nyilatkozatot."
Azért van egy kiskapu: a legfrissebb hírek szerint a Microsoft most mégis lehetőséget biztosít az előző operációs rendszert használóknak, hogy további egy évig biztonsági frissítéseket kapjanak. Igaz, ezért külön fizetni kell.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga