A Microsoft dolgozói állományának akár a 4 százalékát, azaz nagyjából 9100 főt is elbocsáthat a 2023 óta legdurvábbnak számító létszámleépítésben – jelentette a The Seattle Times szerdán.

A Reuters azt írja, a vállalat, amely 2024 júniusában világszerte mintegy 228 000 alkalmazottal bírt, nem reagált a megkeresésükre.

A globálisan működő amerikai techcég a Bloomberg News júniusi jelentése szerint

több ezer munkahely megszüntetését tervezte, különösen az értékesítési területen.

A Microsoft májusban szintén bejelentett már elbocsátásokat, az a kirúgási hullám körülbelül 6000 alkalmazottat érintett.

Emlékeztetnek, az amerikai vállalati szektor számos ágazatban létszámcsökkentést indított, mivel a cégek a gazdasági bizonytalanságok közepette próbálják korszerűsíteni a működésüket. 

Több ezer dolgozóját rúgja ki a Microsoft

Bejelentették, a világ minden pontján számíthatnak a dolgozók az elbocsátásokra. A leépítés főleg a vezetői szinteket érinti. Részletek.

A Microsofttal kapcsolatban ismert, hogy 

  • a cég mindeközben vállalta, hogy ingyenesen javít az európai kormányok kiberbiztonságán, hogy az AI gyorsabban fejlődjön védekező eszközként; 
  • a szoftvergyártó emellett már azt is belengette, hogy kiugró, 141,2 milliárd forintnyi összeget fektet be Svájcban a mesterséges intelligenciába és a felhőalapú számítástechnikába.