A Netflix először használt generatív mesterséges intelligenciával készített látványeffekteket az egyik sorozatában. A streaming vállalat társ-vezérigazgatója, Ted Sarandos elmondta, hogy a mesterséges intelligenciát, amely prompt-ok alapján készít videókat és képeket, felhasználták egy összeomló épületet ábrázoló jelenet létrehozásához az Eternaut című argentin sci-fi sorozatban.
Hozzátette azt is, hogy a technológia lehetővé tette a gyártócsapat számára, hogy gyorsabban és alacsonyabb költséggel fejezzék be a képsorokat.
A generatív mesterséges intelligencia használata ellentmondásos a szórakoztatóiparban, mivel aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy mások munkájának felhasználásával, azok beleegyezése nélkül hoz létre tartalmat, és attól tartanak, hogy az emberi munkát fogja helyettesíteni.
„Ez a képsor valójában az első [generatív] mesterséges intelligenciával készült végleges felvétel, amely a Netflix eredeti sorozatában vagy filmjében jelenik meg a képernyőn. Az alkotók tehát el voltak ragadtatva az eredménytől”
– mondta Ted Sarandos.
Sokan kritizálták a filmiparban ezt a megoldást, a filmgyártás megszégyenítésének nevezték – írja a BBC.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól