Svédország miniszterelnöke komoly bírálatok kereszttüzébe került, miután nyilvánosan elismerte, rendszeresen használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket munkája során, hogy alternatív tanácsot kapjon bizonyos kérdésekben – írja az atv.hu a Guardian nyomán.
A jobbközép koalíció élén álló politikus elmondta, többek között a ChatGPT-t és a francia LeChat nevű szolgáltatást is igénybe veszi.
Magam is gyakran használom. Ha másért nem is, legalább egy másodvéleményért. Mit csináltak mások? És vajon nekünk teljesen az ellenkezőjét kellene-e tennünk?
– nyilatkozta az AI-ról Ulf Kristersson a Dagens industri című gazdasági lapnak.
Szakértők viszont aggodalmukat fejezték ki a politikusok AI-használatával kapcsolatban, jelesül a szenzitív információk miatt is. Az Aftonbladet című napilap véleménycikkében azzal vádolta a kormányfőt, hogy „bedőlt az oligarchák MI-pszichózisának”.
Kristersson szóvivője, Tom Samuelsson később pontosított, szavai szerint a miniszterelnök nem használ mesterséges intelligenciát biztonsági szempontból érzékeny ügyekben.
„Természetesen nem bizalmas információkról van szó. Inkább irányadó, tájékozódó jelleggel használja”
– fogalmazott.
Az is elhangzott azonban az umeåi egyetem professzorától, hogy az AI nem tud érdemi véleményt formálni politikai kérdésekben, mivel csak a felhasználója nézeteit tükrözi vissza.
„Minél inkább támaszkodik valaki az AI-ra az egyszerűbb dolgokban, annál nagyobb a veszélye annak, hogy túlzottan megbízik a rendszerben. Ez egy lejtő. A megbízhatóságot meg kell követelnünk.
Nem a ChatGPT-re szavaztunk”
– figyelmeztetett Virginia Dignum az MI-használatra reagálva.
Ezek a cégek talán becsődölnek az AI miatt, a befektetők mégis imádják őket
Még ha be is fuccsolnának az ismert nagyvállalatok csúcstechnológiai tervei, az sem tántorítaná el az mesterséges intelligenciában bizakodó befektetőket. Bővebben >>>AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége