A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése alapján immáron negyedik éve az Apple a világ legértékesebb márkája, értéke 1300 milliárd dollár, azaz 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is második a listán a Google, amelynek értéke 25 százalékkal, 944,1 milliárd dollárra nőtt. A harmadik a Microsoft 884,8 milliárd dollárra (+24 százalék), a negyedik pedig az 50 százalékkal, 866,1 milliárd dollárra dráguló Amazon. Az ötödik helyre az Nvidia került, értéke mintegy 150 százalékkal, 509,4 milliárd dollárra ugrott. A hatodik a listán a Facebook, a hetedik pedig az Instagram 300,7 milliárd, illetve 229 milliárd dolláros értékkel.
Ami érdekes, hogy az ötödik helyről a nyolcadik helyre csúszott vissza a McDonald's, amelynek márkaértéke 0,4 százalékkal, 221 milliárd dollárra csökkent – írja az MTI.
Az Oracle a kilencedik, márkaértéke 48 százalékkal, 215,35 milliárd dollárra nőtt, a tizedik pedig a Visa 213,35 milliárd dollárral (+12,9 százalék).
Életének legkomolyabb fejlesztésébe vág és hazatér az Apple
A következő négy évben 600 milliárd dolláros beruházást indít hazájában az almás techóriás.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram