Az Apple alapítójának, Steve Jobsnak az özvegye a követkeőz 10 évben 3,5 milliárd dollárt fektet be az éghajlati válság kezelésére. Laurene Powell pénzét a Jobs által még 2016 -ban létrehozott Waverley Street Foundation (WSF) szervezete kapja, hogy "kezdeményezésekre és ötletekre összpontosít, amelyek segítenek az éghajlatváltozás által leginkább érintett alulszolgáltatott közösségeknek" - írta meg a gazdasági portál azzal a kiegészítéssel, hogy a WSF a lakhatásra, a szállításra, az élelmezésbiztonságra és az egészségre összpontosíthat a jelentős, forintra átszámoltan jóval több mint 100 milliárdból.
A felajánlott összeg hasznos elköltéséről nincs vita: az alapítványhoz kötődő friss hír szerint Lisa Jacksont, az Apple környezetvédelmi, politikai és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnökét beválasztották a WSF igazgatótanácsába, ahol az elnöki pozíciót foglata el. Jackson korábban, Barack Obama elnöksége idején az amerikai környezetvédelmi ügynökség vezetője volt.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot