Egy évtizede húzódik már egy védjegyper a brazil IGB Eletronica, korábbi nevén Gradiente és az Apple között. A per tárgya az, hogy a dél-amerikai cég már 2000-ben benyújtotta a „G Gradiente Iphone” védjegy iránti kérelmét, amelyet 2008-ban hagytak jóvá. Csakhogy ekkora már az Apple világszerte forgalmazta a legelső iPhone készülékét, és amikor a klaiforniai vállalat Brazíliában próbálta meg bejegyeztetni az iPhone védjegyet, a hatóság a Gradiente korábbi igénylése miatt elutasította azt.
Ezután jogi útra terelte a techóriás az ügyet, ugyanis a Gradiente ekkor még nem dobott ezen a néven piacra telefont, de válaszként gyorsan megtették azt, ezzel megerősítve jogigényüket.
Kapcsolódó
A Liner szerint az évek során mindkét vállalat ért el a perben részsikereket különböző fórumokon, az ügy pedig már a brazil legfelsőbb bíróság elé került. A Gradiente a név közös használatának a lehetőségét kezdeményezte, azonban az Apple következetesen ragaszkodott a kizárólagos jogokhoz.
A legfrissebb döntés szerint a Gradiente elveszítette a G Gradiente Iphone védjegy használati jogát annak kihasználatlansága miatt.
Ugyan még mindig az Apple rendelkezik a kizárólagos jogokkal a saját iPhone termékeinek brazíliai forgalmazását illetően, a mostani ítélet nagyban változtathat ezen a helyzet, ha azt a felsőbb bíróságok is helyben hagyják.
Hihetetlennek tűnik, pedig nem akárki mondja: temethetjük az iPhone-t?
Maga az Apple alelnöke vázolta fel azt a jövőt, hogy egy évtizeden belül elveszítheti jelentőségét a ma még piacvezetőnek számító iPhone. Kiütheti a nyeregből a mesterséges intelligencia. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak