A Magyarországon is ismert Foxconn elektronikai bérgyártó, amely például az Apple iPhone mobiltelefonjait is gyártja, és Kína legnagyobb foglalkoztatója nagyon megszenvedte a koronavírus-járvány miatti lezárásokat, nehezen is tudta újraindítani a termelését. Ezért már áprilisban arról pletykáltak, hogy késhetnek az új iPhone-ok.
A gyártó és az Apple ezt eddig nem erősítette meg, de most már biztos, hogy az idén esedékes új iPhone-ok piacra kerülésével még gondok lesznek. A cupertinói cég pénzügyi vezetője, Luca Maestri közölte, hogy a 2020-as iPhone-ok első körös szállítása bizony valóban későbbre csúszik az évről évre megszokotthoz képest, bár maga a bemutató esélyesen időben meglesz - írja a PC World, amely kiemeli, hogy ez alapján legalább már az biztosnak látszik, hogy lesz idén Apple-bemutató.
Várhatóan a szokásoknak megfelelően szeptember elején lesz a leleplezés, de utána nem a hagyományos 1-2 héten belüli szállítással vásárolhatják majd meg az új iPhone-okat a rajongók, hanem előreláthatóan csak októberben, vagy akár még később. Hivatalosan ezt már nem erősítették meg, így érdemes becslésként kezelni ezt az időpontot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról