A GVH 2020. december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. Digi Mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított "Tesztelj velünk", illetve 2020-as "Próbáld ki" kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
A vizsgálat ugyanis feltárta, hogy bár a cég promóciós (többek között óriásplakát és televíziós) hirdetései hangsúlyosan kiemelték a korlátlan mobilinternet lehetőségét, a szerződések ezzel szemben a szolgáltatás forgalmi korlátozásának, illetve lassításának lehetőségét tartalmazták.
Kapcsolódó
Szintén megtévesztőnek bizonyult, hogy a kampányok egyes reklámjai azt sugallták: az új szolgáltatás bárki számára elérhető. A konstrukciót azonban valójában csak a lefedettségi területen lakó, már Digi vagy Invitel előfizetéssel rendelkező fogyasztók, vagyis összességében egy szűkebb kör érhette el.
A távközlési cég kampányai jogsértő módon hallgatták el azt is a kezdeti időszakban, hogy a szolgáltatás keretén belül - megfelelő partneri megállapodások hiányában - még nem volt elérhető a külföldi használat (roaming) lehetősége. Ez ugyanis egy mobilszolgáltatás esetében lényeges jellemző, mely befolyásolhatja a fogyasztói döntést - írja a GVH.
A versenyhatóság 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért. A Hivatal a bírság kiszabásakor figyelembe vette azt is, hogy a cég még a versenyfelügyeleti eljárást megelőzően, magától, szolgáltatásai bővítésével korrigálta a megtévesztéseket (elérhetővé tette a roamingot, illetve eltörölte az adatforgalmi korlátozást).
Rájár a rúd a Digire
A GVH tegnap azt közölte, hogy eljárást indított a Digivel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat.
Emellett a Digit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kizárta az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából is.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek