A lépéssel a techóriás az Európai Unió trösztellenes rendeletének próbál megfelelni. Az erőfölényével való visszaélés miatt ugyanis egy újabb, 798 millió eurós bírságot kapott Mark Zuckerberg a nyakába. És hogy ez ne legyen ennél is több, nem lehet elkerülni a drámai lépést.
A vállalat csütörtöki közlése szerint a Marketplace a jövőben lehetővé teszi a cégek számára, hogy fizetni tudjanak azért, hogy a hirdetéseik a közösségi platform piacterén helyezzék el hirdetéseiket.
Ennek költségeit az alapozza meg, hogy a felhasználó hányszor kattint egy gombra a hirdetésen belül.
A Facebook azt sem rejtette véka alá a közleményében, hogy a döntést a kedve ellenére hozta meg, mivel továbbra sem ért egyet az Európai Bizottság döntésével, sőt, Mark Zuckerbergnek azt a kijelentését is felidézték közlésükben, amelyben egy vámrendszerrel egyenértékűnek nevezte az EU trösztellenes bírságait – írja a Bloomberg.
Az EU versenyhivatala novemberben arra szólította fel a Metát, hogy ne kösse az apróhirdetési szolgáltatásait a Facebook kiterjedt közösségi médiaplatformjához, valamint tartózkodjon attól, hogy tisztességtelen kereskedelmi feltételeket szabjon a rivális használtcikk-platformokat illetően.
Az elmúlt időszakban elszaporodtak a csalók a Facebook piacterén, ráadásul épp a napokban jelent meg egy adathalász, hamis McDonald's-os nyereményjátékról szóló hirdetés is a platformon.
Megint ott lődörögnek a csalók a Facebook piacterén
A gyanútlan eladók adatait futárcégek weboldalának lemásolásával igyekeznek megszerezni.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában