Az új jogszabály az MI-rendszerek fejlesztésére, forgalmazására, szolgáltatás nyújtására és használatára vonatkozik, melyeket egységesen igyekszik szabályozni a kontinensen.
A rendelet célja, hogy az Unió felkészüljön a digitális korra, és a várakozások szerint támogatja majd az innovációt és a mesterséges intelligencia emberközpontú, továbbá megbízható elterjedését és célja, hogy az állampolgárok egészségét, biztonságát és alapvető jogait, továbbá a jogállamiságot és a demokráciát megvédje, ahogy a környezetet is a lehetséges káros hatásoktól.
A Digital Hungary cikke szerint ugyan a tervezett szabály minden területen tevékenykedő vállalatra vonatkozik, a leginkább a bankok, a technológia, az élettudományok, a közművek és az egészségügy érintettek. Ennek az az oka, hogy a felsorolt szektorokban vélhetően a legnagyobb koncentrációban találhatók meg azon rendszerek, amelyeket magas kockázatúnak sorol be a rendelet.
Ilyenek lehet a biometrikus kategorizálás, az érzelemfelismerés, a hitelképesség értékelése, továbbá a toborzáshoz és a kritikus infrastruktúrához kapcsolódó bizonyos megoldások.
A cikk szerint a vállalatok számára a rendelet átmeneti időszakot biztosít, hogy a követelményeket teljesíthessék. Ugyanakkor az elfogadhatatlannak vélt rendszerek tilalma már 6 hónapon belül hatályba lép.
Az utazási portálokon garázdálkodó csalókat is segíti a mesterséges intelligencia
Elkerülhetjük a csapdát az általános megközelítéssel: ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot