Bemutatta az önvezetésnek szentelt új elektromos járművét Elon Musk. A bemutatást több hamisnak bizonyult ígéret és elhalasztott határidő előzte meg.
A robotaxi célzottan egy autonóm jármű, azaz teljes mértékben önvezetésre tervezik, ezért sem kormánykerék, sem pedálok nem lesznek benne megtalálhatók. Az autó ajtajai pillangószárnyszerűen nyílnak fel, amely illeszkedik az egyébként is letisztult, futurisztikus és megosztó designhoz.
Musk szerint pedig tízszer-húszszor biztonságosabb lesz, mint az ember vezette személygépjárművek.
A Tesla „We, Robot” rendezvényén Musk nyilvánvalóvá tette, hogy a vállalat írmagját megpróbálja az EV-k gyártásától a robotokat és mesterséges intelligenciát előállító üzletág felé terelni. A The Verge ugyanakkor megjegyzi, hogy a vállalat részvényárfolyama nagyrészt Musk évek óta tartó ígérgetésén alapszik, amely szerint megoldja az autonómiát egy valóban forradalmi jármű kibocsátásával, amely képes önmagát vezetni, ahová csak lehetséges.
Nincs könnyű helyzetben a Tesla, a piaci részesedése a versenytársak mellett már messze nem kiemelkedő, ráadásul az általa hangoztatott autonóm autókkal kapcsolatos ígéretei miatt is vizsgálódik az amerikai kormány, miután néhány hónappal ezelőtt egy Tesla sofőr halálra gázolt egy 28 évest egy, mert az önvezető rendszer hibázott.
Az incidens, valamint a kormányzati vizsgálat miatt Musk elérhetetlenné tette az önvezetés lehetőségét.
Olcsóbb lett a Tesla, de nemcsak ezzel lepik meg a magyarokat
A mai naptól hazánkban is elérhető a Tesla Model 3 Long Range, hátsókerék-hajtású változata. Valamint a Model 3 egyéb felszereltségeinek is megváltoztatták az árszabását. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre