Cornelia C. Walther, a mesterséges intelligencia társadalmi hatásait kutató szakértő egy, a Psychology Today-en megjelent publikációjában azt írja, hogy az AI erejével akár már maguk a gépek is képesek megtéveszteni az embert.
Egy kísérlet során az Apollo Research kutató azt fedezték fel, hogy rá lehet a mesterséges intelligenciát venni arra, hogy bennfentes kereskedelemet folytasson, és az egészet letagadja.
Kapcsolódó
Ugyanakkor más kutatások szerint arra is képesek a fejlett AI-modellek, hogy megjátsszák azt, hogy mennyire szabálykövetők, főként, ha tudják, hogy épp tesztelik őket. Ilyenkor a tudósok szerint szándékosan rosszabbul teljesítenek, hogy így tűnjenek biztonságosabbnak – írja a bien.hu.
A kutatók azt is megfigyelték a lap szerint, hogy ezek a viselkedésminták ráadásul maguktól jelennek meg az AI-modellekben, nem kell megtanítani őket külön a hazugságra, ha a modell elég nagy, akkor képes ráérezni a trükkre.
Walther szerint ugyanakkor nemhogy nem veszik észre az emberek, ha az AI hazudik, hanem még sokszor meg is erősítik azt ebben. Egyrészt, az AI válaszainak ellenőrzése időigényes, ezért ritkán tesszük ezt meg. Másrészt, ha a gép azt mondja nekünk, hogy igazunk van, akkor hajlamosabbak vagyunk hinni neki.
Végezetül pedig a kutató szerint az igazság az, hogy egyre kevésbé veszik észre az AI-t használók a hazugságokat.
NostradAImus gömbbe nézett: ezt jósolja 2025-re
Egy újságíró teljesen feladta a további spekulálást, inkább rábízta a feladatot korunk legnagyobb találmányára. A ChatGPT többek között megjósolta a bitcoin árfolyamának tetőzését, valamint az amerikai infláció alakulását is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián