A kalkulátor szerint, amelyet ennek az értékbecslésnek a céljából hoztak létre, november 29-én éjfélkor az itthon működő e-kereskedelmi szektor valamennyi tagjának bevételét figyelembe véve több mint 43 milliárd forintos profitot termelt a Black Friday.
Ez a szám a cég becslései alapján mintegy 7 százalékkal gyengébb értékre mutathat rá, mint tavaly, ugyanakkor a 2022-es Black Friday mintegy 4-5 százalékkal lehetett erősebb a tavalyinál – írja a Forbes.
Kapcsolódó
Tóth Benedek, a startup első embere a lapnak kifejtette, hogy a számláló célja betekintést adni „abba az őrületbe, ami átélnek a boltok ebben az időszakban.”
A lap ugyanakkor hozzáteszi, hogy a Black Friday mint jelenség az utóbbi időben több tényező miatt is erősen felhígult. Egyrészt, már régóta nem csak egyetlen napra koncentrálódik a Black Friday, másrészt a vonzereje is csökkent a vásárlók körében az infláció miatt, és a mostani gazdasági helyzetben már a kereskedők sem igazán adnak orbitális kedvezményeket.
Ennek ellenére továbbra is jókora bevételi forrást jelenthet az időszak a kereskedők számára: A Publicis Groupe Hungary és a PwC Magyarország kutatása szerint az idei időszakban akár a 160 milliárd forintos profitot is elérhetik.
Itt az advent, ellepték a plázák környékét az ál-adománygyűjtők
Elérkezett a csalók kedvenc időszaka. Az ünnepek közeledtével akcióba lendülnek a kiberbűnözők, a zsebtolvajok és megjelennek a kamu adománygyűjtők is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt