Az iPhone 16 marketingjét az Apple saját mesterséges intelligenciájára, az Apple Intelligence-re építették fel. Azonban annak indulása finoman szólva sem volt zökkenőmentes, ráadásul az új iPhone megjelenésével egyidővel sem tudott elstartolni, sőt, az Európai Unióban majd csak tavasszal élvezhetjük annak előnyeit.
Legalábbis azokból a funkciókból, ami maradt, ugyanis az iOS 18.3-es frissítés béta verziójában már nem összegzi nekünk az MI a telefonos értesítéseinket. Ugyan az AI úgy általában is tökéletlen, ez a funkció egész egyszerűen durván nem működött.
Rengeteg esetben ugyanis a felhasználók által kapott összegzések kihagytak kulcsmondatokat és információkat, vagy épp durván félrevezették őket.
A PhoneArena gyűjtése szerint például előfordult, hogy egy sms-ben folytatott beszélgetés összegzésében azt állította az MI a felhasználónak, hogy a barátnője szakított vele vagy hogy meghalt valamelyik szülője.
Az Apple AI európai változata az iOS 18.4-gyel fog élesedni egyébként várhatóan idén tavasszal. Magyar nyelven azonban még nem lesz elérhető.
Az Apple pénzzel simítaná el a botrányt
A vállalat 1 millió dolláros ajánlatot tett a Siri lehallgatási ügy rendezésére.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
A brit Munkáspárt is kap az Epstein-botrány mocskából
Az arany tönkreveri a bitcoint? Trump és a kínaiak között kitört a hidegháború?