A kék szín egyfajta státuszjelző, de azt is jelenti, hogy a beszélgetés során rengeteg funkciót vehetünk igénybe, ami a "zöld" partnereknél nem áll rendelkezésre.
A Wall Street Journal nemrég felmérte, hogy mit jelent a tinédzsereknél a zöld szín és azt találta, hogy az bizony negatív érzéseket vált ki - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
Egy michigani diáklány Adele Lowitz azt mesélte, hogy amikor egy kísérlet részeként androidos készülékkel kapcsolódott be egy iPhone-os csoportos beszélgetésbe, akkor valaki rögtön megkérdezte, hogy "Ki zöld" és úgy érezte, hogy a beszélgetés sem olyan zökkenőmentes, nem tudott FaceTime videóhívásokat indítani és a "barátok keresése" funkció sem működött.
Mikor Lowitz visszatért az iPhone-jához rájött, hogy gyakorlatilag lehetetlen kilépni erről a platformról, túl sok dolog köti ehhez. Egy barátja is azt mondta neki: megkönnyebbült, hogy "újra kék lett".
Az Apple gyakorlatilag egy közösségi hálózatot hozott létre és ha valaki kilép belőle, akkor folyamatosan nyomás alatt lesz, hogy visszatérjen.
Vannak olyan emberek, akik egyenesen bocsánatot kérnek azért, hogy androidos készüléket használnak és így nem érhető el az iMessage a velük való kommunikációban.
Grace Fang a massachusettsi Wellesley College hallgatója szerint az emberekből zsigeri negatív reakciót vált ki, ha zöld szövegbuborékot látnak.
Nem véletlen, hogy az Apple teljesen elzárkózik attól, hogy az iMessage-be "beengedje" az androidosokat, kizárt, hogy a platform elérhető legyen a Google Play áruházban. A cég persze ezt nem vállalja nyilvánosan.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ