A társaságot a 4iG Nyrt, a 4iG Csoporthoz tartozó Rotors & Cams Zrt, valamint Jászai Gellért magántőjealapja, az iG TECH alapítja – írja közleményében a 4iG. A cég úgy fogalmaz, hogy várakozásai szerint jelentősen növekedhetnek a piaci igények a drónok kontrollját biztosító precíziós cégek iránt a jövőben.
Az új társaság az autonóm repülésre képes eszközökkel szemben légtérellenőrző és légtérvédelmi megoldásokat fog kínálni, a közlekedési, az ipari, a védelmi és a civil szférának.
A társaság 50 százalékát a Rotorns & Cams Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 25-25 százalékát pedig a 4iG Nyrt., továbbá az iG TECH Magántőkealap tulajdonolja. A társaság működését Blénessy László, a 4iG Nyrt. technológiáért felelős vezérigazgató-helyettese felügyeli, a társaság napi operatív irányításáért pedig Szepessy Kornél, a HungaroControl korábbi vezérigazgatója felel.
A vállalat szerint egyre növekvő kockázatot jelentenek a polgári, gazdasági és védelmi szférában az önállóan repülni képes eszközök. A létesítmények biztonsági szolgáltatói szerint a továbbiakban szükség van egy harmadik dimenziós védelemre, azaz a légterek hatékony felügyeletére. Kiemelik, mivel a drónok alkalmazhatósága és képessége is folyamatosan fejlődik, a drónfelderítés- és hárítás is új lendületet vett.
Blénessy László a cégalapításról elmondta: a Rotors & Cams jelentős tudástranszferrel támogatja az új leányvállalat létrejöttét, ugyanakkor párhuzamosan tovább folytatják a magas szintű fejlesztési, gyártási és üzemeltetési tevékenységüket is.
Megduplázta árbevételét a 4iG
A 4iG vállalatcsoport egy év alatt csaknem megháromszorozta EBITDA-ját.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak