Dorotheum: szecesszió után kortársak
Dorotheum: szecesszió után kortársak
Dorotheum: szecesszió után kortársak
Szecessziós műtárgyak és alkalmazott művészeti alkotások kerülnek ma kalapács alá a bécsi Dorotheumban. A féltucatnyi magyar vonatkozású tételből egyenként 1200−1500 eurós sávból startol két kis szobor: az egyik Járay Sándor fehér alabástrom táncosnője, a berlini Gladenbeck AG kivitelezésében, a másik egy ökörvér mázas, hímző menyecskét ábrázoló 1910 körüli Zsolnay. Egy 1900 táján készült félméteres váza három stilizált virágszállal ezer−1300, a harmincas évekből való eozinos névjegytartó 800−ezer, míg egy 1910-es tál galambbal 600−700 eurós becsértéken szerepel.
Új galériások a Rezidencia régiségvásárán
A salzburgi húsvéti ünnepi játékok pénzes nemzetközi közönsége számára rendezik meg szokás szerint − idén március 23. és április 1. között − az ART&ANTIQUE Residenz mustráját a volt hercegérseki palotában. A közel negyven élvonalbeli osztrák és német galériás zöme törzsvendég, helyüket csak \"kihalásos\" alapon lehet megörökölni a korlátozott méretű helyszínen − idén az új szereplők között van a Wiener Werkstätte szecessziós tárgyait forgalmazó bécsi Kunsthandel Kolhammer, az antik bútorokkal érkező St. Pölten-i Anton Figl, illetve közös standon a bécsi Rauminhalt meg a salzburgi Madero Collectors Room (mindketten designban utaznak). Németországból három újonc érkezik, ékszer, illetve festészeti profillal. A salzburgi régiségvásár kiállítói lehetőség szerint hagyományosan az ünnephez, az évszakhoz, valamint a helyi vonatkozásokhoz is igazítják a felhozatalt. A mostani mustra egyik sztárja egy másfél méteres, dél-tiroli Krisztus-korpusz 1250 tájáról a Figl standján, a bécsi Lilly\'s Art Exclusive Antiques pedig egy 1420 körüli hársfából faragott Pietát kínál, ismeretlen salzburgi mestertől. Az innsbrucki Galerie Maier árulja Herbert Boeckl Krisztus elfogatása című expresszív kompozícióját, amelyet 1937 és 1945 között festett olajjal vászonra.

Reigl és Hantai ismét a TEFAF-on
Amerikától Ázsiáig, Skandináviától a mediterrán térségig 22 ország közel 260 élvonalbeli kiállítója árul több mint 30 ezer műtárgyat a The European Fine Art Foundation (TEFAF) idei maastrichti vásárán, március 15−24. között.
Esterházy-bútor a Dorotheumban
A bécsi Dorotheumban régi bútorok, keleti szőnyegek és dekoratív műtárgyak kerülnek kalapács alá március 14-én. A kései biedermeier bútorok közül egy hat székből és egy kerek asztalból álló kőris furnérozású szalongarnitúra 5−6 ezer euró, egy vitrint az 1825−30 közötti évekből 1600−2 ezer, egy korabeli ülőpadot 1500−2 ezer euróért lehet megszerezni. A kismartoni Esterházy-kastély leltári vignettája hitelesít egy XVIII. század végi jozefinista támlásszékpárt, amelyet utólag fehérre lakkoztak és bordó selyemmel tapétáztak (ezer−1400 euró). Végül a Dorotheum szakértői feltehetőleg Friedrich Otto Schmidt bécsi bútorgyárából származónak ítélték azt a két barokk stílusú, bordó bársony kárpitozású támlásszéket, amelyeket egy tételben 600−800 euró között vesztegetnek.
Régi mesterek a Lempertznél
A kölni Lempertz aukciósház március 20-án tartja árverését a XV−XIX. századi európai festészet 136 válogatott tételéből. A legdrágább (15−18 ezer euró) egy 1540−1550 között olajjal fára festett bibliai jelenet id. Lucas Cranach követőjétől. Charles Francois Daubugny Táj kunyhóval és fával című vásznát a XIX. század második feléből 12−14 ezer euró közé taksálták, míg a XVI. század végéről egy ismeretlen velencei mester képét a Szent Családdal és a gyermek Keresztelő Szent Jánossal 12−13 ezerre becsülik. A XVII. század elejéről Jacopo Negretti Madonna szentekkel és angyallal című kompozíciójának becsértéke 9500−10 ezer euró, ennél kicsit alacsonyabban kezdő sávból, 8−10 ezer euró között kínálják Bartholomeus Molenaer Falusi iskoláját 1640 tájáról éppúgy, mint a Salomon van Ruysdaelnek tulajdonított Folyóparti tájat. A müncheni állatfestő-dinasztiából Ifj. Julius Adam 1887-es macskája kölykeivel 7−9 ezer euró, míg a XVI. század elejéről a Behaim-kódex krakkói mesterének műve Krisztus kereszteléséről ezer euróval alacsonyabb felső becsértéket kapott. Említésre méltó Francesco Guardi követőjének velencei lagúnája is a XVIII. század második feléből, minimum 6−7 ezer euróért.
Reigl és Hantai ismét a TEFAF-on
Amerikától Ázsiáig, Skandináviától a mediterrán térségig 22 ország közel 260 élvonalbeli kiállítója árul több mint 30 ezer műtárgyat a The European Fine Art Foundation (TEFAF) idei maastrichti vásárán, március 15−24. között. A Showcase-Section zsűrije minden évben hat olyan műkereskedést hív meg, amely legalább három, de legfeljebb tíz éve működik és már nemzetközi tekintélyt szerzett. Tavaly Makláry Kálmán is szerepelt ebben a szekcióban Budapestről, párizsi magyar művészeinek kínálatával. Idén a félszáz jelentkező közül londoni, párizsi és New York-i galériákat választottak ki.