Cáfolja a Fidesz, hogy Orbán utasítást adott az aranykonvojügyben Folyamatban lévő büntetőügyekkel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök nem adhatott és nem is adott semmilyen utasítást – közölte Havasi Bertalan. A Fidesz kommunikációs igazgatója arra a …
Nagy a baj Németországban: munkahelyek tízezrei szűnnek meg havonta Havonta mintegy 15 ezer munkahely szűnik meg Németországban a gazdaság egyik legfontosabb szektorát jelentő feldolgozóiparban, főleg Kína előterörése miatt – hangzott el a Deutschlandfunk német …
Épphogy fellélegezhetünk, júliusban visszatér a brutális hőség A hét második felében érkező hidegfront átmenetileg mérsékli a hőséget, és 30 fok körüli, átlagos nyári időt hoz, helyenként csapadékkal. A felfrissülés azonban nem tart …
Az erős forint az ipari árakat is megnyomta Magyarországon Az ipari termelői árak 2026 májusában átlagosan 0,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi szinttől – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A visszaesést elsősorban …
A Velencei Bizottság Magyarországra jön, Sulyok Tamás elmozdítását is vizsgálják A Velencei Bizottság csütörtökön Magyarországra látogat Magyar Péter meghívására, és megvizsgálja a kormány által beterjesztett, Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítását is érintő alkotmánymódosítást.
Török Gábor: ez volt az első komoly tiszás konfliktus a Parlamentben A politikai elemző szerint a hétfői parlamenti ülésen egy eddig nem látott, éles helyzet alakult ki, amikor Forsthoffer Ágnes házelnök kikapcsoltatta Magyar Péter mikrofonját, ami …
Tetőzik a történelmi hőhullám, akár 42 fok is lehet A hőhullám ma éri el csúcspontját, az ország nagy részén 36-42 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, de már több helyen zivatarok is kialakulhatnak, majd szerdán …
Két fontos ügyben dönt ma az Országgyűlés A képviselők kedden szavaznak a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és az önkormányzati vezetők javadalmazásának korlátozásáról is.
Márki-Zay Péter elvárja a Tisza-kormánytól, hogy tisztázzák, nem készülnek előrehozott önkormányzati választásra Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Tisza-kormánynak egyértelműen tisztáznia kellene, hogy nem készül előrehozott önkormányzati választásra, illetve nem hoz olyan intézkedést, amely a politikai versenytársaikat érintik, őket …
Csendben omlik össze az alapellátás? Riasztó számok érkeztek A magyarországi mintegy 6500 háziorvosi praxisból több mint ezer betöltetlen, a háziorvosok több mint fele 60 év feletti, és mintegy 1400 praxisban 70 év feletti …