Bolyonganak a betegek, közben egyre csak fogy az idejük Az állami és a magán egészségügyi rendszer között nincs átjárás, egymás leleteit nem fogadják el, megszakadtak a szakmai együttműködések.
Vezércsel rejlik az egyetemi alapítványokról szóló törvényben Visszadobja a labdát az Orbán-kormány Brüsszelnek a jogszabály-módosítással, amely csak akkor lép életbe, ha az unió megenyhül a jogállamisági vitában.
Olyan lesz az időjárás, mint ezen a képen A hét hátralévő részében is marad a száraz idő, a hajnali köd feloszlása után hideg reggelek, majd napsütés vár ránk.
Tömegével veszi fel a dolgozókat a Szegeden építkező autógyár Alig két hónap alatt csaknem 200 ezerrel bővítette a foglalkoztatottak számát a kínai BYD, amely nemcsak autógyárat épít nálunk, hanem az európai központját is Magyarországra …
Tarlós István: volt a pártban egy-két megbízható ellenségem Az egykori főpolgármester könyvet írt, igaz, nem krímit: a főváros vezetésének kulisszatitkaiba avatja be olvasóját.
Engedély nélkül építkezik a kínai akkugyár Debrecenben? Reagált a vállalat Sem a CATL-nek, sem az EVE Powernek nincs még jogerős környezethasználati engedélye, de ebben a fázisban az építkezéseknek egyelőre nincs is szükségük rá.
Nem a legjobb ötlet megrohanni a valutaváltókat Szakértők szerint a forint gyengülésére mást választ is adhatnának a kisbefektetők, akiknek nem érdemes kapkodniuk.
A MÁV óriási káosszal indította a novembert Ami meghibásodásokat illeti, a hazai vasúttársaság az őszi szünet utáni első munkanapra széles választékot kínált.
Itt van végre egy dolog, ami miatt nem kell aggódnunk Csendes, csapadék nélküli őszi idő ígérkezik a következő napokra, igaz, éjszakai fagyokra is kell már számítani.
A kabinet beleszeretett a rendeleti kormányzásba Az Országgyűlés hétfői ülésén újra felhatalmazza a kormányt az ukrajnai háború miatti vészhelyzet meghosszabbítására.