Csak a gázolaj nagykereskedelmi ára nő már a héten A héten a gázolaj nagykereskedelmi ára változik, a benziné nem - írja a holtankokjak.hu.
Jakab Ferenc: a korona és az influenza nem fog keveredni egymással Jakab Ferenc szerint abban nincs meglepő, hogy egy ember két vírussal fertőződjön egy időben. Az virológus szerint „attól egyáltalán nem kell tartanunk, hogy a két …
Belgium lazít a szabályokon, de csak az oltottaknak Belgium január 10-től eltörli a karantént a koronavírus ellen teljesen beoltott, azaz a legalább két oltással rendelkezők esetében akkor is, ha fertőzöttekkel érintkeztek, emellett tíz …
Boris Jonhson szerint az omikron miatt nem kell lezárni az országot Az omikron koronavírus-változat elterjedése a korábbi vírusvariánsoknál jóval kevesebb súlyos megbetegedést okozott, és a brit oltási kampány is rendkívül sikeres, így megvan az esély arra, …
A brit oltásügyi főtanácsadó szerint nem kell félévente újraoltani Nem kell és nem is lehetséges az egész világot félévente újraoltani a koronavírus ellen, a negyedik és az esetleges még további oltási dózisokat a legveszélyeztetettebb …
Már látják, mikor jöhet az ötödik hullám: meglepően hamar Újra berobbanhat a járvány, Budapesten már a jövő héten, vidéken pedig két hetes csúszással érkezhet az ötödik hullám.
Erősödött a forint estére Erősödött a forint a bankközi piacon kedd estére reggelhez képest. Az euró 362,58 forintra gyengült 19 órára a reggel hétkor jegyzett 366,76 forint után.
Gyorsan terjed a madárinfluenza franciaországban Negyvenegyre nőtt a madárinfluenza-gócok száma Franciaországban, a betegség megjelent a nyugati országrészben fekvő Vendée megyében is – közölte Julien Denormandie mezőgazdasági miniszter, aki szerint „ez …
Nő az olajkitermelés A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ kedden úgy döntött, hogy februárban napi 400 ezer hordóval növeli …