Figyelmeztetést adott ki a mentőszolgálat A hidegebbre forduló időben az emberek fűteni kezdenek, és sajnos sokan ellenőrizetlen, hibás, vagy barkácsolt fűtőberendezéseket használnak, illetve nem győződnek meg a kémény állapotáról, ami …
Egyre durvul a helyzet Észak-Koreában Észak-Korea előkészíti egy nagy hatótávolságú rakéta tesztelését, egy olyanét, amely meggyőződése szerint képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját – írja a Zoom.hu az MTI …
Veszélyben vannak a szamarak A világ minden szamarát veszélyezteti, hogy Kínában egyre népszerűbbek a szamárbőrből készült termékek, és a szamárhús is - írja az Index.hu a BBC nyomán.
Minimálbér- és bérminium-javaslat érkezett A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete …
Drágítanák a jogosítványt, nem is kicsit A többfázisú, így drágább jogosítvány bevezetését szorgalmazzák a szakmabeliek, mert jelentősen csökkenthetné a végzetes balesetek számát - írja a hvg.hu.
Szélsőséges időjárás - üzent a kormány Az öntözésnek kiemelt szerepe van a szélsőséges időjárással járó kockázatok kivédésében - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Kisújszálláson, a Tisza-völgy rendezéséről szóló konferencián - írja …
Ezt jelenti, ha a gyerek nem hintázik szívesen Sok kisgyereknek okoz gondot a gyenge izomtónus - mondta Madács Anita terapeuta szombat reggel az M1-en.
Nincs lift az egyik rendelőintézetben Fél éve nem működik a lift egy újpalotai egészségügyi intézményben – írja az Index.hu az RTL Klub-híradója nyomán.
Kiderült: a kormány még legalább 8 évig maradna Kövér László szerint további egy, vagy akár még egy kormányzati ciklusra van szükség az ország sorsát hosszú távon meghatározó, a morális és gazdasági rendbetételt követően …
Autóipari fejlesztés jön Szombathelyen A szombathelyi LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. újabb 3500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építtet a közeljövőben, amelyben a célgépgyártást, a szerszámüzemet és a köríves rugógyártás egy részét …