Vegyesen zárt Nyugat-Európa Vegyesen zártak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok. London a kereskedést is negatív tartományban kezdte, a többi tőzsde viszont a nap folyamán többnyire nyereségben mozgott - …
Beindult tavaly az e-autó-piac Belgiumban Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet - …
Tilalmat vezetnek be a mobilokon az oroszok Oroszország 2018. január 1-jétől tilalmat vezet be a névtelen kommunikációra a mobiltelefonos üzenetküldő (messenger) alkalmazásokon - közölte Jurij Csajka orosz főügyész szerdán Szentpéterváron, a Sanghaji …
Jól ment az ismert luxusmárkának A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Tiffany & Co ékszerház üzleti évének harmadik negyedében, elsősorban az amerikai és a kínai kereslet bővülése jóvoltából - írja …
Budapesten oszthatják szét a kínai árukat A kínai STO Express és EKOL logisztikai társaságok jelenlétének erősítésével a Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest - közölte Hardy …
Ezt megkapja az ország közepe - itt a friss előrejelzés Többnyire borult lesz az ég. Sokfelé várható csapadék: a legtöbb helyen eső, de főleg Nógrád, Pest és Heves megyében havas eső, havazás is előfordul - …
Egy havi plusz bért követelnek a magyar kormánytól Karácsonyig plusz egy havi bér kifizetését, és a jövő év novemberében esedékes szakdolgozói bérfejlesztés januárra történő előrehozatalát követelik egyebek között az egészségügyi sztrájktárgyalás érdekképviseleti vezetői …
Nagy minimálbér-emelés jön a szomszédban - van egy kis csel Romániában 2018 január elsejétől a jelenlegi 1450 lejről (97 150 forint) 1900 lejre (127 300 forint) nő a garantált bruttó minimálbér. Az erről szóló határozatot …
Komoly autóipari beruházás érkezik A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen - írja az …
Emelésről döntött az FKF Tíz százalékkal emeli 2018. január elsejétől a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. a bértömegét - tájékoztatta a társaság kommunikációs osztálya szerdán az MTI-t.