Draskovicsnak mennie kell? A jövő év elején távozik posztjáról Draskovics Tibor – írja a mai Magyar Nemzet, kormány közeli forrásokra hivatkozva.
New York: folytatódik az olajlibikóka Vegyesen zártak a New York-i indexek azt követően, hogy az olajárak ismét emelkedésnek indultak, a Pfizert, illetve az Alcoát pedig leminősítették egyes befektetési bankok.
Európa lefelé kezdett Minden vezető európai részvényindex negatívan nyitott, a FTSE 100 0,16 százalékkal, a DAX 0,38 százalékkal, a CAC 40 pedig 0,37 százalékkal gyengült.
Háztartási milliomos rekord Nyolcmilliónál is több olyan háztartás van már az USA-ban, ahol az összvagyon értéke meghaladja az egymillió dollárt. A felmérésekből kiderül: azok jártak jól, akiknek a …
A BUX maradt az európai élharcos Délre csak a FTSE 100 maradt mínuszban a vezető európai indexek közül, 0,20 százalékkal, a DAX 0,23, a CAC 40 0,19 százalékkal erősödött. A BUX …
Bulgáriában tette meg első külföldi lépéseit a cseh villamosművek A cseh állami villamosművek, a CEZ megvásárol három áramszolgáltatót Bulgáriában, összesen 281,5 millió euróért.
Pangás Európában, száguldás Budapesten Továbbra sincs nagy élet az európai tőzsdéken, egyedül a FTSE 100 mozdult érezhetően - 0,31 százalékkal csökkent - , a DAX és a CAC 40 …
Európa kivár Hajszálnyi elmozdulásokkal kezdtek a vezető európai részvényindexek, a FTSE 100 és a DAX lefelé, a CAC 40 fölfelé moccant, de mindegyikük csak 0,1 százalékot el …