Új repülőjáratok indulnak Budapestről Öt új légi járat is közlekedik Budapestről a 2018/2019-es téli menetrendben, a Wizz Air, az easyJet és a lengyel LOT is új célállomásokat tesznek elérhetővé …
Kilőttek a New York-i tőzsdék Az előző napi veszteség után lendületesen erősödő trenddel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Ilyen időjárást kapunk a hosszú hétvégére Sok napsütés várható az ünnepi hosszú hétvégén 30 fok feletti maximumokkal. Csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. A szél zivatarok környezetében lehet erős vagy viharos. …
Ha akar valamit a kormány a csodafegyverétől, ezen kell változtatnia A kormány által belengetetett demográfiai fordulat sokban múlik a már több mint két éve elérhető családi otthonteremtési kedvezményen (csok). Bár újabb engedményeket akarnak tenni a …
Jó hír jött a befektetési alapoktól A tagságunk által kezelt befektetési alapok összvagyona 30 milliárd forinttal, 0,5 százalékkal nőtt júliusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) az …
Furcsa döntést hozott a cseh államfő Milos Zeman cseh államfő bűncselekménynek tartja Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállását a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei által, de a központi prágai félévszázados évfordulós megemlékezés alkalmával …
Szingapúri alapjával vette Csányi az OTP-t Majd' 900 millió forintért vásárolt be az OTP elnök a cégből.
Traktorfesztiválon múlhat egy szakma jövője Teljesen elöregedett a mezőgazdaságigépész-szakma, de alig van ember az egész agrárágazatban. Évente a szükséges mennyiségű szakember helyett 10 százalék végez csak. Legalább 20 év kell …
Ömlik a pénz az orosz gázcéghez A második negyedévben a magasabb olajáraknak és a megnövekedett kitermelésnek köszönhetően közel megduplázta nyereségét az orosz Gazprom Nyeft, a Gazprom földgázipari konszern nyersolajipari üzletága - …
Paks 2: Negyvenkét ember kap havi 2 millió forintnál többet Körülbelül másfél milliárd forintot költenek évente a vezetői bérekre a paksi bővítést irányító állami cégnél, a Paks II. Zrt.-nél - derült ki az RTL Klub …