Nincs ok a Magyar Telekom felvásárlására A Magyar Telekom igazgatóságának elnöke, Kerstin Günther a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, a Deutsche Telekom (DT) AG-nak nincs oka arra, hogy megvásárolja a hazai távközlési szolgáltatót.
Visszafogott a befektetők öröme - Az OTP jár az élen Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést annak hatására, hogy a befektetők arra spekuláltak a vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági adatok láttán, hogy a Fed elnyújthatja …
Kifogytak a készpénzből a kijevi automaták Miközben a kijevi utcákon véres és egyre több halálos áldozattal járó harcok zajlanak az ellenzéki tüntetők és a rendvédelmi szervek között, és három uniós külügyminiszter …
Megbillent az olaj a tartalékadat nyomán Az elemzői várakozásokkal szemben 0,9 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,3 millió hordóval többet, fűtőolajból 0,4 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az …
Megint kevesebb lett a segélykérő Múlt héten minimálisan javult a helyzet az amerikai munkaerőpiacon.
Varga a paksi projektről: jól jártunk ezzel a devizahitellel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a paksi beruházásról is faggatták a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában. Azt a kérdést megkerülte, hogy ki futja a 10 milliárd …
Nem értettek teljesen egyet az amerikai jegybankárok Nem volt egyetértés a Fed döntéshozói között a kamatpályát és az inflációt illetően, de a munkaerőpiac állapotát is másképp ítélik meg - derül ki a …
Másfél éves mélyponton a külföldiek magyar állománya A legfrissebb, most hétfőre vonatkozó adat szerint másfél éves mélypontra bukott a külföldi befektetők magyar állampapír állománya.
Zavargások Ukrajnában - Az OTP már felkészült A zavargások miatt az OTP ideiglenesen zárva tart fiókokat, egy esetleges hrivnya-leértékelésre pedig már felkészültek: a bank nyitott devizapozíciói és kihelyezett hitelei szempontjából a nemzeti …
Jó évet zárt a Danubius A hétfői piaczárást követően tette közzé a negyedik negyedéves számait a Danubius, melyben a tovább javuló iparági környezetnek és a gyengülő forintnak köszönhetően újabb rekord …