Új adók jönnek a kis cégeknek - itt vannak a részletek Januártól a hatmillió forint alatti árbevételű kis cégek 50 ezer forintos havi adó megfizetésével megússzák a közterheket. A kis cégeknek pedig jön a 16 százalékos …
Ki jogosult adókedvezményre? - kibontotta Orbán csomagját Matolcsy A kormány kedden benyújtotta a 300 milliárd forintos „munkahelyvédelmi” - adó és járulékcsökkentést tartalmazó - programját. A javaslat szerint két évig járulékmentesen foglalkoztathatóak a tartós …
Tízmilliárdokat vesz el Matolcsy A kormány több tízmilliárd forintnyi uniós forrást von el az önkormányzatoktól – derül ki Matolcsy György legújabb költségvetési módosításából.
Ma kibontják az élénkítő csomagot A kormány várhatóan ma benyújtja a parlamentnek a múlt héten meghirdetett 300 milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési programot − jelentette be Balog Ádám, az NGM …
Félévkor kilencven százalékon áll a hiány Júniusban 173,6 milliárd forinttal nőtt az áht hiánya, így az az első félévben elérte az 517,7 milliárd forintot, az éves előirányzat 89,9 százalékát.
Sok sebből vérzik a 2013-as költségvetési javaslat Mintegy 500 milliárd forintos kockázatot azonosított be a jegybank a 2013-as költségvetés tervezetében, nem beszélve az IMF-tárgyalásokról. A kormány 300 milliárdos adó- és járulékcsökkentésére nem …
Újra 90 százalékon a hiány Júniusban az államháztartás hiánya 173,6 milliárd forinttal nőtt, így az elérte a 517,7 milliárd forintot ami az éves terv 90 százaléka.
Nincs fedezet Orbán akciótervére - 200 milliárdos bukó lehet a telekomadó A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzése szerint 2013-ban az államháztartás hiánya a GDP 2,4 százaléka lehet – így harmadik évben teljesíti Magyarország a három százalékos …
Itt vannak a reakciók Orbán tervére: jó irány, hajmeresztő részletekkel Szakemberek szerint jó irány az aktivitási ráta növelése szempontjából a szociális hozzájárulási adó csökkentése, ám a részletekben rejlik az ördög. Ráadásul a sárgacsekk-adó kiterjesztése az …