Megcsúszott a költségvetés, nagyok a kockázatok A kormány hét hónap alatt hozta össze − az első változattól a végszavazásig − a 2013-as költségvetést, illetve kilencszer módosította az ideit, többek között a …
Nehéz volt ráismerni a végén a büdzsére A kormány hét hónap alatt hozta össze − az első változattól a végszavazásig − a 2013-as költségvetést, illetve kilencszer módosította az ideit, többek között a …
Ez lesz hétfőn Karácsonyra miatt hétfőn a világ számos vezető tőzsdéje zárva lesz, vagy csak rövidített kereskedés folyik majd a börzéken.
Megválik GM-részvényeitől az amerikai kincstár Az amerikai kincstár a tulajdonában lévő GM-részvények 40 százalékát heteken belül visszaadja a General Motorsnak, a fennmaradó részt pedig 12-15 hónapon belül értékesíti - írja …
Hirtelen elköltött 16 milliárdot a kormány - mire ment a pénz? A kormány december negyedikén és hatodikán összesen 15,7 milliárddal apasztotta a költségvetés általános tartalékát, úgy, hogy a két nap egyikén sem volt kormányülés.
Meglepő kiadások a költségvetésben - mire készül a kormány? Miközben a kormány több lépésben pénzforgalmi szempontból 800 milliárdos kiigazítást hajtott végre a 2013-as költségvetésben, maradt több tíz milliárdnyi tétel, amelynek kifizetése gazdasági vagy társadalmi …
Új adók, drágább élet - ma eldől, mi vár ránk jövőre A parlament ma szavaz a 2013-as költségvetésről, ám még előtte egy százoldalas módosító javaslatban a kormány újraírja azt. Lassabb gazdasági növekedést, magas inflációt és hiányt, …
Sok a vitatható kiadás a költségvetésben Miközben a kormány több lépésben pénzforgalmi szempontból 800 milliárdos kiigazítást hajtott végre a 2013-as költségvetésben, maradt több tíz milliárdnyi tétel, amelynek kifizetése gazdasági vagy társadalmi …