Szárnyakat növesztett a blue chip cég A Caterpillar menedzsmentje úgy véli, a harmadik negyedévben megtapasztalta, milyen mély a gödör alja, ennek örömére éves eredmény-előrejelzését is felfelé módosította.
Jól vásárolt a gyógyszeróriás Bár forgalma csökkent, a Pfizer eredménye így is meghaladta az előző év harmadik negyedévében mértet. A társaság papírjainak jegyzése 2 százalékkal emelkedett a hír hatására …
Jó hírre indult a nap a tengerentúlon A DuPont egy részvényre jutó nyeresége 45 cent lett a harmadik negyedévben, jóval kedvezőbb, mint a Thomson-Reuters elemzőinek 33 centes részvényenkénti nettó eredményt előrejelző konszenzusa.
A katolikus egyház a csőd szélén? Az USA-beli Wilmington egyházmegye feje keddre virradóra csődvédelemért folyamodott a hatóságoknál. Az elmúlt hét évben ez a hetedik eset a tengerentúlon, amikor egy a hívek …
Kilövésre kész a BÉT A BUX 1 százalékos pluszban kezdte a keddi kereskedést. A blue chipek mind szárnyra kaptak.
Kitörésre készül az olaj A nyersolaj határidős jegyzése 14 havi csúcsot ért el kedd reggel. Szakértők szerint mindez a gyenge dollár és a tőzsdepiaci optimizmus miatt.
Eséssel indult a hét Pesten A BUX 0,6 százalékos veszteséggel indította a hétfői kereskedést, a blue chipek teljesítménye vegyes.
Visszatértek a kockázatmentes szép idők? A negatív tartományban zártak a New York-i tőzsdeindexek pénteken. A hangulat azonban további emelkedést sugall.
A pesti parketten is beköszöntött a tél A hét eleji nagyarányú emelkedés után pénteken második napja folytatódott a korrekció a pesti parketten.