Gyanúsítottként hallgatják ki Arnold Mihályt? A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként tervezi kihallgatni Arnold Mihály altábornagyot, a VPOP nyugalmazott országos parancsnokát a vámőrség 2000–2001-es ingatlanberuházásai miatt indított nyomozásban - értesült …
Helyreállt a vasúti közlekedés Siófoknál (összefoglaló) Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Nagykanizsa vonalon, miután a MÁV szakemberei kijavították a csütörtöki vasúti szerencsétlenségben megsérült pályaszakaszt Siófok és Szabadi-Sóstó között. A baleset 33 …
Esnek a német nagykerárak A vártnál jóval nagyobb mértékben visszaestek a német nagykereskedelmmi árak áprilisban, főleg az energiaáraknak köszönhetően - tette közzé a szövetségi statisztikai hivatal. A Reuters jelentése …
Személyi mulasztás történt Pakson A Paksi Atomerőmű Rt.-nél lefolytatták a május harmadikai vegyszer adagolás körülményeinek vizsgálatát - állt a társaság közleményében. A vizsgálat szerint ennek a műveletnek biztonsági kockázata …
Feloldják az Irak elleni szankciókat? A washingtoni kormányzat az Irak ellen érvényben lévő ENSZ-szankciók feloldását szorgalmazza, ami lehetővé tenné az iraki olaj exportját és megszüntetné az USA kezdeményezésére tíz évvel …
Elbocsát és toboroz a honvédség A haderő-átalakítással összefüggésben a következő három év alatt mintegy 5–6 ezer új, részben katonai, részben civil munkahely létesülhet a Honvédelmi Minisztériumnál (HM), miközben évente 1–2 …
Lezajlott az OTP-átkötés Az OTP Bank Rt. a 2003. április 28–án tőzsdén kívüli kereskedelemben értékesített 849 580 darab törzsrészvényt visszavásárolta. Így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények …
Kevesebb munkanélküli az USA-ban Az Egesült Államokban múlt héten 425 ezren jelntkeztek munkanélküli segélyért, ami 28 ezerrel kevesebb, mint az azt megelőző heti adat és 15 ezerrel múlja alul …
Új gáztörvényt ígér a fűtési szezonra a gazdasági tárca A következő téli fűtési szezonig rendezni fogják a gázár-kérdést - jelentette az MTI Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium energetikáért felelős helyettes államtitkárát idézve.
Az eddigi legnagyobb magyarországi vonatbaleset (legújabb) Harmincketten vesztették életüket a ma reggel Siófok mellett történt balesetben: harmincan a helyszínen, ketten pedig a kórházbaszállítást követően haltak bele sérüléseikbe. A helyszínre utazott Medgyessy …