Erősödtek a takarékok Jó évet zártak tavaly az integrált takarékszövetkezetek: mérlegfőösszegük meghaladta az ezermilliárd forintot, s egyre kevesebb olyan van köztük, amely nem tudja teljesíteni a minimális saját …
Történelmi évet zártak a takarékszövetkezetek Az integrált takarészövetkezetek mérlegfőösszege történetük során először haladta meg az ezermilliárd forintot - jelentett be Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.
Csere a KBC-nél - távozik a K&H vezérigazgatója Hároméves mandátumának lejártával május elsejétől távozik a K&H Bank Rt. éléről John Hollows vezérigazgató. A tulajdonos KBC Csoport döntése értelmében a bankszakember irányítja majd a …
Színlelő cégvilág Nem csak az ekhósok problémája a színlelt szerződés, jóval nagyobb a baj: nagy cégek is lépéskényszerbe kerültek a június végén lejáró szankcionálási moratórium közeledte miatt.
Terjeszkedést tervez az Inter-Európa Bank Egyértelműen a terven felül teljesített tavaly az Inter-Európa Bank - kommentálta a ma megjelent gyorsjelntést Sebők Sándor vezérigazgató-helyettes.