Erősödött estére a forint A forint árfolyama kedden napközben még vegyesen alakult, estére azonban már erősödött a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedelemben.
Nagyot drágult az olaj Öt százalékkal emelkedett kedden az olaj világpiaci ára az amerikai IEA megemelt keresleti előrejelzésének és az orosz-szaúdi egyeztetéseknek a hírére.
Bíróság előtt a csaló brókerek Hat egykori bróker ellen indult bírósági eljárás kedden Londonban, azzal a váddal, hogy részesei voltak a Libor-manipulációs botránynak.
Richter vitte a prímet A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,39 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 21 152,44 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető …
Rekordév lehet az idei Ferihegyen Július és augusztus után szeptemberben is meghaladta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az egymilliót - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.
A multik agresszív adózása ellen lép fel az EU Egyhangú döntéssel egyeztek meg kedden az Európai Unió pénzügyminiszterei a multinacionális vállalatokkal kötött nemzeti adózási megállapodások automatikus cseréjéről kedden.
A várakozásokat meghaladó nyereségről számolt be a PepsiCo A vártnál nagyobb lett a PepsiCo nyeresége és árbevétele is, köszönhetően az alapanyagárak csökkenésének, valamint a rágcsálnivalók és nem szénsavas üdítők iránti észak-amerikai kereslet emelkedésének.
Nőtt az amerikai külkerhiány Augusztusban nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje - közölte kedden az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztika intézete a Bureau of Economic Analysis (BEA).
A Telekom és a Richter tudott emelkedni A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a stagnáló nyitás után emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 21 141,62 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró …
Varga nem számolná a hiányba a migrációs kiadásokat Az Európai Unió a költségvetési hiány számítása során ne vegye figyelembe a migrációval kapcsolatos kiadásokat, mivel azok rendkívüli és egyszeri tételeknek tekintendők - szorgalmazta felszólalásában …