Magyarország egyre kockázatosabb? Magyarország egyre kockázatosabbnak tűnik a kormány és a jegybank között feszülő ellentétek és a rövid távú populista gazdasági intézkedések miatt - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni …
A Tesco ellen tüntettek vállalkozók Vidéki Tesco áruházak előtt tartottak demonstrációt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének tagjai, mert az egyik hipermarketnél elvégzett építési munka után nem kapták meg a pénzüket a …
Kormányzati segítségre szorul az Emfesz Mintegy 3 milliárd forinttal tartozik az Emfesz Kft.-nek Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató …
Szász Károly változtatna a bankadón Hosszabb távon a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos lenne, hogy a bankadó fokozatosan megszűnjön, vagy tervezhető legyen - nyilatkozta a PSZÁF elnöke az MTI-nek.
Megnyugodhat egy kicsit a forint Szerda reggelre az euró kissé erősödött a dollárral szemben, a forint árfolyama pedig alig változott, a hét elején elszenvedett veszteségek utáni szinten stagnál.
A következő három évben konszolidálni kell a földügyeket Az elkövetkező három évben - vagyis amíg a földmoratórium meghosszabbítása tart - konszolidálni kell a magyarországi földügyeket - hangoztatta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) …
Újra előszedi a munkaidő uniós szabályozását az EB Újabb konzultációkba kezdett az Európai Bizottság az európai uniós munkaidő-irányelv felülvizsgálatáról - jelentette be kedden Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi …
Leminősítették Horvátországot Horvátország hosszú távú államadósságát "BBB"-ről "BBB mínusz"-ra minősítette le a Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő intézet kedden. A horvát állampapírok minősítési kilátása negatív.
ÁKK: jövőre 742 milliárd forintnyi nettó állampapír-kibocsátást tervez Jövőre 742 milliárd forint összegű nettó állampapír kibocsátást tervez az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a tervezett deviza kibocsátás 4 milliárd euró, ami megegyezik a lejáró …
Jövőre már válság előtti szintre térhet vissza a német gazdaság A HWWI és az IWH német gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint a német gazdaság teljesítménye jövőre már visszatér a válság előtti szintre és közép távon is …